Létrehozva: 2023.11.29.
Módosítva: 2023.11.29.

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

Péntek-Gyulai Virág úgy érezte meg a magyar milliárdos és választottja szakítását, mintha csak látnoki képességekkel lenne megáldva. Betti és Vanda pedig élő közvetítésben estek neki…

Bár a Jákob Zoltán szívéért folyó harcnak már minden szinten vége van, mi több, mára a nyertes is a múlt ködébe vész, a lányok közötti háború még zajlik. Péntek-Gyulai Virág jó érzékkel, éppen egy nappal azelőtt „jósolta meg”, hogy Betti és az üzletember bimbózó románca véget ér, mint ahogyan Zoltán azt bejelentette a TV2 Tények Plusz kamerái előtt. A véletlen pedig éppen úgy hozta, hogy ezzel egy időben Betti és kebelbarátnője, a korábban szintén „kastélylakó” Vanda egy közös TikTok-élőben élcelődtek a fitneszmodell szavain.

Nagy Ő Betti
Betti és Vanda a TikTok-on ugrottak neki Virágnak (Fotó: TikTok)

Betti és Vanda közös live-jában Virág volt a téma 

„Nehogy azt mondjátok már, hogy a Virág jól néz ki, mert mindjárt rosszul leszek!”- fakadt ki Vanda, akitől Betti vette át a szót, aki reagált Virág egy nappal korábbi nyilatkozatára, melyben az anyuka egy korábbi élőzésében elhangzott mondatát idézte.

Azért írnak most róla annyit a nézők, mert elég csúnyán nyilatkozott rólam úgy, hogy nem is ismer.

 Meg nem tudom, mikor mondtam live-ban valakinek, hogy gyászkeret, bár használtam ezt a szót amúgy”- tagadta, majd ismerte be egyetlen mondatban Virág állítását Betti.

„Biztos a bimbómra vagy kíváncsi...”

Ezután ismét Vanda kért szót és elmagyarázta a kommentelőknek, hogy sem ő, sem Betti nem beszélik ki Virágot „Én nem beszélem ki! Nyugodtan mondjatok el neki mindent, amit mondok. Mondjátok meg neki azt is nyugodtan, hogy én még itt, szemtől szemben is megmondanám neki, ha nem lenne egy kis gyáva féreg és nem tiltott volna le, még a műsor előtt”- fogalmazott sajátos stílusban Vanda. Eközben a lányok néhány nézője jelezte, hogy szerintük Virág volt a milliárdos szívéért versengő hölgyek közöl a legszebb, ami ki is akasztotta Bettit, de főleg hű fegyverhordozóját, aki el is mondta, mit gondol erről. „Mit keresel itt, ha szerinted Virág a legszebb? Biztos a bimbómra vagy kíváncsi...”- kacsintott a kamerába Vanda, aki éppen a fürdőkádban ült az előzés alatt. „Hallod, hallod! Erre csak annyit tudok mondani, hogy a legrosszabb napomon is jobb vagyok, mint a Virág bármikor!”- kontrázott rá A Nagy Ő "érzékeny lelkű" szereplője.

Virág bár nem látta Betti és Vanda élő bejelentkezését, de eljutottak hozzá a neki címzett szavak. A külsejét érintő kijelentésekre egy Instagram posztban reagált és nem is kívánta tovább gördíteni a dolgot.

Virág jót nevetett Vanda kijelentésén és egy fotóval reagált. (Fotó: Instagram)

„Csokorba szedte a legdurvább kommenteket"

Ugyanakkor úgy érezte, hogy el kell mondania, miért is tiltotta le két korábbi ellenfelét. „Két hete ment már a műsor, mire úgy döntöttem, hogy kiszállok a közös A Nagy Ő csoportunkból, amit azért hoztunk létre, hogy ott tartsuk egymással a kapcsolatot.

 A döntésem hátterét Betti pontosan tudja, hiszen éppen ő volt a fő oka.

 A műsor első hetében főleg Edináról és rólam születtek cikkek és ez bökte a csőrét ezért elkezdte betenni azokat a kommenteket, amelyekben kettőnket szidnak. Én annyit reagáltam rá, hogy sem időm, sem energiám a butaságokkal foglalkozni. Erre nyilván felebaráti szeretetből, egy egész napot szentelt annak, hogy kigyűjtse és csokorba szedje a legdurvább és legaljasabb kommenteket”- kezdte lapunknak Virág, aki ekkor még türelemmel viselte, hogy Betti folyamatosan vele és Edinával foglalkozik a közös csoportban, de egy ponton betelt nála a pohár.

Virág ekkor döntött úgy, hogy távol tartja magát Bettitől és Vandától. (Fotó: Péntek Gyulai Virág)

„Le..urvázta őt és engem is..."

„A műsor második hetében Edina került Betti és Vanda célkeresztjébe és túlléptek egy határt. Edina fel is hívta Bettit, aki ordenáré stílusban kezdett beszélni vele, majd le..rvázta őt is és engem is és azzal vádolt meg minket, hogy összefeküdtünk valakivel, aki miatt rólunk szólnak a cikkek, míg őt még csak meg sem említik. Ezt az undorító vádat egyébként Vanda beírta a csoportba is. Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy ezt a szintet én már nem vagyok hajlandó tovább elviselni. Szégyelltem, hogy egy csoportba vagyok ilyen nőkkel, így távoztam és természetesen tiltottam mindkettőt”- pakolt ki a viszály valódi hátteréről a fitneszmodell. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a vége: hamarosan megbuktathatják Zelenszkijt - már tudni, hogyan

borsonline.hu

„Anyukám tönkretette az eljegyzésem, soha nem fogom megbocsátani neki”

mandiner.hu

Új akadály Milák Kristóf előtt: megváltoztatták a párizsi olimpia úszóprogramját

metropol.hu

„Már meg sem lepődünk az ilyenen" – Hihetetlen, milyen állat szaladgált a 4-6-os villamoson

mandiner.hu

Magyarország megszállásáról értekeztek Ukrajnában (VIDEÓ)

origo.hu

Kulcsár Edina tovább magyarázkodik a negyedik terhessége miatt

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

A vásárlók is meglepődtek azon, ami feltűnt a magyarországi Lidl-ben - fotó

bama.hu

Világszenzáció: pécsi kesztyűt húznak a Dűne 2-ben is

ripost.hu

Mágikus szerencsét hoz a mai nap, legközelebb csak 4 év múlva lesz ilyen

vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Új jövevény érkezik Kulcsár Edina és G.w.M életébe

HŰHA

Berki Krisztián szelleme ismét megjelent: tisztázta a halála körülményeit

HŰHA

Kés alá fekszik Molnár Anikó

HŰHA

Berki Mazsi nem viccelt! Csúnyán visszaszólt az őt megvádoló kommentelőnek

HŰHA

„Girhes vagy, ne fogyj tovább” - csúnyán beleszálltak Tóth Andiba

HŰHA

Nem tudta takargatni: kivillant Salma Hayek hatalmas melle - Videó

HŰHA

Berki Mazsi fürdőruhája nem sokat takar - Fotó