Létrehozva: 2023.05.06.

Beat visszavágyik a családjához, felesége azonban látni sem akarja őt

Egy ideje nagy a csend a Fekete Vonat zenésze, Beat körül, aki márciusban habzó szájjal ment neki L.L. Juniornak és vele együtt az egész világnak. A muzsikus most az élete újraépítésén dolgozik, melynek sarkalatos pontja, hogy visszaszerezze a családját, akiket még a nagykoncertje előtt hagyott faképnél.

25 évig élt házasságban, a feleségével két gyereket neveltek, az unokájuk is velük élt, mégis mindent felégetve maga mögött hagyott csapot-papot Fehér Tibor, Beat. A zenész a Fekete Vonat nagykoncert előtt dobbantott, valószínűleg új életet akart kezdeni, de a tervei kártyavárként omlottak össze akkor, amikor kiderült, hogy nem kapják meg azt a gázsit, amire számítottak. 

Fehér Tibor Beat, Fekete Vonat, YouTube
Beat az élete újjáépítésen dolgozik Fotó: YouTube

Országos balhé 

Beat a kiborulását a tőle megszokott lendülettel vezényelte le, az egész ország arról beszélt, hogy egy élő videó bejelentkezésben hívta ölre egykori zenésztársát, L.L. Juniort, majd a saját feleségének is nekiment, akit azzal vádolt, hogy elvett tőle egy jelentős összeget, amit jogdíj címén utaltak neki. A botrány ezen a pontos csúcsosodott ki, Beat felesége egy Facebook-posztban tudtatta a világgal, hogy Fehér Tibor már a Fekete Vonat koncert előtt elhagyta a családját, elvitte otthonról az értékeket és egy fiatal nővel kezdett új életet. 

Beat
Beat nagy pillanata a Fekete Vonat Aréna koncert volt. Azóta csak rossz dolgok történnek vele Fotó: Rosta Márk

A felesége látni sem akarja 

A márciusi botrány óta nagy csend lett a zenész körül. Nem indít élő videókat, legalábbis ordítozóst nem, a zenélésre koncentrál, miközben a felesége is egyre többet jár el otthonról és elkezdte élni a saját életét.

Ők már Beat-tel nem alkotnak egy családot. A vitás kérdéseket, amik a múltból maradtak, azt a nyilvánosság kizárásával akarják lerendezni.

– mondta a Ripost megkeresésére egy, a családhoz közelálló barát "Tünde, úgy néz ki, lelkileg túl van a legnehezebb időszakon, és most már újra képes élvezni az életet. Az unokája a mindene, útban van a második unoka, szóval van mire koncentrálnia, nem járnak a gondolatai a férje körül. Bár erről nem beszél nyilvánosan, de látni sem akarja Beat-et, akivel esze ágában sincs kibékülni. 

Beat mindent megtesz, hogy visszafordítsa az idő kerekét 

Fehér Tibor ennek ellenére lázasan dolgozik azon, hogy visszacsináljon mindent. Azt beszélik, hogy nagyon megbánta már, hogy azoknak az embereknek okozott fájdalmat, akiket a világon a legjobban szeret, hiányzik neki a családja, a felesége, a nyugodt szép élete. Erről az összes friss közösségi médiás posztja árulkodik. A Facebookján rendre olyan bejegyzések jelennek meg, hogy mennyire hiányoznak neki a gyerekei, a TikTokon pedig most egy vadonatúj dalszöveget osztott meg, aminél kifejezőbbet rajzolni sem lehetne. 

Beat Fekete Vonat
Mindent megtesz Beat, hogy vissza szerezze a családját Fotó: Beat/Facebook 

A szöveg egy részlete így szól: 

"Tesó, az ördög csalt tőrbe, mint szárnya veszett angyal, csapódok a földbe. Mozdulatlanul fekszem a hátamon, testemet kinyírja a fájdalom, és kinyílik a szemem, de csak árnyakat látok. Fülembe hasít, ahogy visítanak a boszorkányok. Körülöttem elátkozott bűnösök és ringyók, meztelenül tekeregnek a földön, mint a kígyók. Parázna csőcselékből árad a bűz, bőrüket elevenen perzseli a tűz. Vicsorognak rám úgy, mint a vérebek, szárazra aszott testük szomjazza a véremet. De nem kaptok belőlem, sátánfajzatok, nem félek tőletek és átgázolok rajtatok! Mert nincs hatalmatok a lelkem fölött, mert én vagyok az angyal az ördögök között. És mikor a halálnak völgyében járok és tudom, hogy itt vagy Istenem, velem a szeretet ereje és a hip hop. Mindenem meg volt, tudod, másra nem vágyom, a feleségem és a fiam és a lányom, csak ez a három, akikért érdemes felállni, gödörben vagyok amiből megpróbálok kimászni. Csak egy esélyem maradt, nem szabad hibázni, ez egyszer végig fogom csinálni." 

 

HŰHA

Párbeszéd helyett csak kiabált kollégájával Beat

A "megbeszéljükből" kiabálás kerekedett.

HŰHA

Párbeszéd helyett csak kiabált kollégájával Beat

A "megbeszéljükből" kiabálás kerekedett.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”