RETRO RÁDIÓ

Vastag Csaba megdöbbentő vallomást tett, ezt mi sem gondoltuk volna róla

Vastag Csaba exbarátnő
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 03. 06. 12:50

Kellett pár év az énekesnek, hogy megkomolyodjon.

Vastag Csaba február 11-én ünnepelte a 39. születésnapját, igaz, ő már három éve 40-nek vallja magát, így nem igazán érinti meg az idő múlása.

Fotó: Ripost

Legfeljebb annyiban érinti meg az öregedés az énekest, hogy olykor számvetést csinál és összegzi azokat a dolgokat, amiket eddig elért, valamint számba veszi a célokat, amiket még el szeretne érni.

Vastag Csaba azonban nem volt mindig ilyen tudatos, saját bevallása szerint vannak olyan évek, amikre nem is emlékszik a féktelen bulizás miatt.

„Voltak durva éveim, amikre nem is biztos, hogy pontosan emlékszem a sok buli miatt. Utólag ebből az időszakból is levontam a tanulságot. Megrázó, milyen gyorsasággal telt el az elmúlt pár évtized. Vannak, akik azt mondják, ha visszafordíthatnák az időt, sok mindent máshogy csinálnának. Én egy másodpercet sem változtatnék, mert mindenből tanultam. Ha mást nem, akkor azt, hogy mit nem szabad többé csinálnom” – árulta el Csaba a Best magazinnak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.