RETRO RÁDIÓ

Nagy Feró kitálalt: egyáltalán nem fogta vissza magát a múltban

Nagy Feró kitálalt: egyáltalán nem fogta vissza magát a múltban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 13. 06:15

Nagy Feró elárulta: vagyonokért írta a Bikini slágereit. Még ő sem hitte el, mi mindent megkapott.

Ezt nem tudom másképp mondani, Mielőtt elmegyek, Fagyi, Megüssem vagy ne üssem, Nehéz a dolga a katonának. Ez csak néhány dal a Bikini zenekar legnagyobb slágerei közül. Bár a dalok a kiváló énekes, D. Nagy Lajos hangján lettek legendásak, csak kevesen tudják, hogy ezeket a Bikini legelső frontembere, Nagy Feró írta.

Nagy Feró
Fotó: Szabolcs László

Az első, úgynevezett ős-Bikinit ugyanis 1982-ben Németh Alajos és Feró alapították, s kezdetben punkrockot játszottak. 1985-ben aztán Feró távozott, mert elege lett abból, hogy négyfelé oszlik a jogdíj, pedig csak ketten dolgoztak Lojzival a dalokon.

„Elegem lett, közöltem, hogy ez így nem mehet tovább. Erre a zenekar egyik tagja azt mondta, majd ők megírják a szövegeket, ha ez a rendszer nekem nem tetszik. Erre én halálosan megsértődtem, és közöltem, soha többé nem írok nekik egy sort sem – kezdett bele a nosztalgiázásba Nagy Feró, akit egy évvel később, már a D. Nagy Lajos fémjelezte időszakban megkerestek, hogy mégis kellene a segítsége.

„Beadtak egy nagylemezt a gyárba, de azt visszadobták. Közöltem, 100 ezer forintért segítek. Akkor az egy vagyon volt, negyvenezer forintba került például egy Trabant. Soha nem hittem volna, hogy a hanglemezgyár kifizeti, de megtették” – nevetett Feró, aki a Bikininek írt dalok ellenére egészen mostanáig nem lépett fel a tagokkal. „35 éve nem voltunk együtt. Persze, bulikban találkoztunk, de az ős-Bikini – mint zenekar – nem létezett. Aztán felkértek minket a Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozatban egy fellépésre, és belementem. Igaz, először vacilláltam, hogy megér-e ez az egész 15 próbát, hiszen ezt úgy kellett összerakni, hogy aki most megnéz minket, azt érezze, hogy tényleg mi voltunk a legjobbak” – árulta el a Blikknek az énekes, akihez az ős-Bikini első két albuma köthető, az 1983-as Hova lett, illetve az 1984-es XX. századi híradó.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.