6 éve

Döbbenet: Ötven felett is szülne Soma

Az énekesnõ megváltoztatta a véleményét, úgy döntött, ha jön a baba, szívesen fogadná.

Szerző Ripost

Soma megváltoztatta véleményét, miszerint nem ideális negyven éves kor felett gyermeket szülni.

Az énekesnő a Mokkában követte meg magát, és korábbi nyilatkozatát, amelyben elmondta, nem tartja egészséges dolognak,ha egy nőnél ennyire idős korban kopogtat a gólya.

Mindezt annak ellenére mondta, hogy édesanyja is negyvenhat évesen szülte Soma legkisebb testvérét.

A sztár elmondta, valójában férje szavait tolmácsolta akaratán kívül, aki meg van győződve arról, hogy egy nőnek huszonöt és negyven között szabad csak anyává válnia. Soma viszont közben rájött, hogy mivel rohamosan tolódik ki az átlagéletkor, már egyáltalán nem rossz, ha valaki később szül.

"Sokkal érettebb egy nő, mint személyiség, negyvenen túl. Huszonöt évesen még kislányok vagyunk, bár örülök, hogy akkor szültem" - mondta az énekesnő, aki már úgy gondolja, új idők, új szelei fújnak.

Soma szerint az otthonszülés és a kismamák részmunkaidős állásba helyezése lehetne az elindítója annak, hogy minél többen vállaljanak gyereket idősebben.

Az énekesnő elárulta, ő is képes lenne még szülni, és

ha becsúszna egy lélek, örömmel fogadná, mint újgenerációs ötvenes.

Szerinte, ha jobban megnyitná a szívét, nem lenne problémája a teherbeeséssel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

borsonline.hu

Elfeledett fénykép buktatta le az időutazó nagyapát

hirtv.hu

Elgázolták és otthagyták a motorost, de a kamerája mindent felvett

ripost.hu

Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a gyerek. Bea nincs elragadtatva

origo.hu

Molnár Anikó idomairól beszélt Zalatnay Sarolta

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 4.: kivételes nap lesz

ripost.hu

"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei

ripost.hu

Lezárult egy korszak: Harry herceg és Meghan Markle váratlan döntést hoztak

ripost.hu

„Egy ekkora implantátumnál ez elkerülhetetlen” – Zalatnay Cini reagált Molnár Anikó mellműtétjére

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Újra az utcán balhézott a magyar zenész, fenyegető hangon üzent

HŰHA

Egy budai villa árát költötte álomórájára Polgár Árpád

HŰHA

Döbbenet: ez történt Dolly mentett kutyáival

HŰHA

Megdöbbentő részletek: Így szokott le Baukó Éva az alkoholról

HŰHA

Ledobta a melltartót a háromgyermekes színésznő: félmeztelenül pózolt

HŰHA

Kiderült, Dollyt már tavaly kizárta egy állatvédő szervezet

HŰHA

Nem csitulnak az indulatok: Dolly lemondta az összes fellépését a kutyás botrány miatt

HŰHA

Szexi vagy túlzás? Brutális dolgot művelt a testével a magyar sztáranyuka