RETRO RÁDIÓ

Az ellenzék nem akarta, mégis több pénz jut a nyugdíjasokra, az egészségügyre

RÉTVÁRI Bence
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 10. 11:30

Minden humán terület kap többletforrásokat az idei évhez képest a 2021-es költségvetésben – mondta Rétvári Bence.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az ellenzék azt a költségvetést nem szavazta meg, amely az ideinél többet juttat 326 milliárddal a nyugdíjasoknak, 156 milliárd forinttal az egészségügynek és 80 milliárddal az oktatásnak.

Gyurcsány Ferenc szerint „színtiszta cinizmus” a 13 havi nyugdíj, tehát az, hogy jelenlegi kormány fokozatosan visszaadja a nyugdíjasoknak, amit Gyurcsány Ferenc elvett tőlük – mutatott rá Rétvári Bence.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az OECD kimutatásai szerint 2003-tól 2009-ig a GDP 0,4 százalékával csökkentek az egészségügyre fordított kiadások. Ha a baloldal lenne kormányon, ma is vizitdíjat kérnének egy vizsgálat előtt – tette hozzá.

A szociális ellátások 139 százalékkal nőttek az elmúlt években, a baloldal ezt is csökkentette 2010 előtt. A családok támogatása az elmúlt tíz évben 2,5-szeresére nőtt, Európában nincs olyan ország, amely GDP-arányosan Magyarországnál többet költene a családokra.

Az oktatásra fordított kiadások az elmúlt években másfélszeresére nőttek, jövőre is 80 milliárddal több jut a területre, 10 százalékkal nő a tanárok fizetése, az óvodákra pedig 22 milliárddal többet költ a kormány – mondta az államtitkár.

Bármennyi gazdasági nehézséget okoz is világszerte a járvány, Magyarország a baloldallal ellentétben nem megszorításokat vezet be, hanem munkahelyeket teremt és növeli az egészségügyre, oktatásra, szociális területre jutó forrásokat. Ez a politika már 2011-ben is sikerre vezetett – mondta Rétvári Bence.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.