Létrehozva: 2023.07.04.

Megszólalt Járai Máté: Ez lesz a sorsa Törőcsik Mari velemi otthonának

Korábban már felreppentek olyan pletykák, hogy a család szeretne megválni Törőcsik Mari velemi otthonától. Most kiderült, mi is az igazság.

Szinte hihetetlen, de már több mint két éve nincs velünk Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő hosszú betegséget követően, 86 évesen hunyta le örökre a szemét, hatalmas űrt hagyva maga után. Bár a család és a Mari tisztelői komoly terveket szövögettek arról, hogyan lehetne méltó emléket állítani a legendás művésznek, de az elképzelések szépen lassan a feledés homályába merültek... Egyedül a nevét viselő utca valósult meg, a róla mintázott szobor, s az emlékház is csak álom maradt. Utóbbi például azért, mert időközben eladósorba került az ingatlan.

Törőcsik Mari egykori otthona eladósorba került (Fotó: Tumbász Hédi)

Titkos döntés

A velemi önkormányzat szerette volna, ha Mari otthona emlékház lenne, azonban a szűkös költségvetés miatt nem tudták megvásárolni segítség nélkül. Mivel a család ekkor még nem tudta, mi legyen az épülettel, a legenda otthona lassacskán szellemházzá vált. A falubéliek szerint nem látogatták, nem gondozták, csak üresen állt Velem főutcáján. Végül aztán titokban született meg a döntés a sorsáról. Törőcsik lánya, Teréz hosszas őrlődés után eladásra kínálta az ingatlant, az akkori információk szerint 45 millió forintért. Az összesen 1450 négyzetméteres hajlékot bőven áron alul szerette volna eladni, ám információnk szerint egyelőre még nem talált vevőre. 

A család eddig nem erősítette meg, illetve nem is cáfolta ezeket a pletykákat, ám Mari fogadott unokája, Járai Máté most pontot tett a találgatások végére. 

Törőcsik Mari fogadott unokája is megerősítette a pletykákat: eladják a színésznő velemi házát (Fotó: Móricz István / Bors)

Lemondtak a házról

Pár napja Járai Máté és felesége, Kíra Velembe látogattak, ám a környező településeken is megfordultak. Éppen a szombathelyi szökőkútnál készítettek videót, mikor egy helyi járókelő megszólította őket. Természetesen egyből Törőcsik Mariról és a velemi házáról kezdtek érdeklődni, s mint kiderült, volt alapja a pletykáknak, azonban a műsorvezető nem vett részt a döntésben. 

„Velembe megyünk, kicsit pihenni” –  kezdte a helyiek kérdésre Járai, akit aztán elkezdtek faggatni:

A mamának a házával mi van, eladják?

„El fogják szerintem, igen. De hát azt a nagynénim intézi, nem én” – mondta mosolyogva Máté, aki feltehetően a látogatása során felkereste szeretett nagymamája otthonát is, ami a történtek fényében már nem sokáig marad a család, vagyis nagynénje, Teréz tulajdonában.

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár