tóth gabi
Most először árulta el a terveit Léna.
Lassan egy éve, hogy gyászba borult az ország Kóbor János halála után, lánya viszont a zenében találta meg a lelkének szükséges gyógyírt. A most 15 éves Léna ügyesen táncol, versenyekre jár, nagy tehetséget kapott első számú zenei gyökerétől, édesapjától.
A Bors meglátogatta egy táncóráján, ekkor mesélt a tinilány arról, hogy a zene mennyire hozzátartozik a mindennapjaihoz. Már aprócska korában ott volt a papa koncertjein és úgy emlékszik, hogy nagyon élvezte. Énekelni még csak két éve tanul komolyabban, de úgy tűnik, ebben is professzionális szintre szeretné magát fejleszteni: zongoraórákat vesz és énektanár csiszolja hangját. Felmerül a kérdés, vajon Lénát össze fogják-e hasonlítani ikonikus édesapjával.
A papa egy legenda volt, soha senki nem lesz olyan, mint ő. Én sem. De nem is kell, mert én egy teljesen más stílust képviselek. Nem akarok hasonlítani senkihez, ő is mindig arra biztatott, hogy legyek egyéniség. Nem azért szeretnék sikeres lenni, mert Kóbor János lánya vagyok, hanem önmagam miatt
– fogalmazott korát meghazudtoló felnőtt hozzáállással.
Léna most exkluzív interjúban mesélte el, mi késztette arra, hogy énekelni is komolyan elkezdjen, és mi a fő célja ezzel.
A papa ötlete volt, hogy kezdjek el zongorázni, és még beszélni is alig tudtam, de már az Omega-számokat énekelgettem. Még a tévében is többször nagy örömmel előadtam. Amikor nagyobb lettem és zongoráztam, egyszer rajtakapott, hogy saját zenét komponálgatok. Alig akarta elhinni, hogy ez az én szerzeményem és éreztem, milyen boldog és büszke volt rám
– idézte fel hozzátéve, hogy édesapja mindig is biztatta, hogy lépjen színpadra, ha úgy érzi, készen áll.
Gyönyörű emlékeim vannak azokról a délutánokról, amikor együtt zenéltünk, nevettünk és énekeltünk. Tudom, hogy bárhol is van, most büszkén mosolyog, és szorít nekem
– tette hozzá Léna, aki szeptembertől a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulója lett, és az iskola zenekara, a Stæg felfigyelt rá a közösségi médiában.
Megkeresett az együttes egyik tagja és nekemszegezte a kérdést, hogy te csak táncolni vagy énekelni is tudsz? A bandának már van egy énekese, de úgy gondolták, hogy egy női hang jót tenne a csapatnak. Még nagyon friss ez a szerep, de boldogan próbálok velük és klassz ötleteink vannak a jövőre nézve
– árulta el a fiatal lány.
„Szerintem Lénácskát majd le se lehet lökdösni a színpadról” – viccelődött még életében Kóbor János feleségével, Zsókával, miután számára is egyértelmű volt, hogy lányukban ösztönös zenei tehetség lakozik. És most valóban úgy tűnik, hogy édesapja nyomdokaiba lép, kitörő és vibráló lelkesedéssel, gyönyörű hangjával vág bele a zenei szakmába. Annak a gondolatával is barátkozik, hogy később talán egy Omega-dalhoz is hozzányúl, ám most úgy érzi, ez az idő még nem jött el.