tóth gabi
Fekete Dávid hivatalosan is elvált gyerekei édesanyjától.
Mint ismeretes, Regina tavaly azután adta be a keresetet, hogy kiderült: Fekete Dávidot közel százmillió forint összegű kárt okozó csalással és sikkasztással vádolják, majd egy éve le is tartóztatták, amelyet most újabb egy hónappal, június 6-ig hosszabbított meg a Győri Járásbíróság nyomozási bírája. Úgy tudni, a felek mindenben megegyeztek, a bíróság többnyire Regina kéréseinek adott helyt.
Igen, lezárult a válóper. Fontos, hogy a kapcsolattartás szabályozva lett, Dávidnak van lehetősége látni a gyerekeket.
- mondta a Blikknek a nő ügyvédje, dr. Pikali Petra.
Az egykori énekes tehát találkozhat a gyerekeivel, Ádinnal és Mátéval, de addig, amíg az énekes rács mögött van, ez nem nagyon várható, hiszen Regina nem hajlandó bevinni a kicsiket a büntetés-végrehajtási intézetbe.
"Regina abban nagyon határozott, hogy nem viszi a kicsiket a börtönbe, ráadásul valljuk be, két év körüli piciket leültetni a videócset elé meghatározott időpontban, szinte reménytelen, így amióta Dávid előzetesben van, nem látta az ikreket. Ám ha kiengedik, biztosan találkozhat velük rendszeresen" – magyarázta az ismerős.
Információk szerint valamennyi gyerektartást is megítélt Reginának a bíróság, amire jelenleg nem nagyon számíthat.
"Mindenki tudja, hogy Dávid ezt most nem tudja fizetni" – tette hozzá az ismerős, aki szerint Regina megkönnyebbült, hogy most már jogilag is vége a házasságának és boldog lehet új kedvese, Márk oldalán, aki mindenben támogatta őt a nehéz hónapokban.