A Viszkis tragédiája: Már nem bírom a whiskyt!

A saját bőrömön tapasztalom az idő múlását – árulta el lapunknak Ambrus Attila. Idén betölti az 55. életévét, s úgy érzi, sok szempontból már nem a régi. A Viszkis rablóként ismertté vált egykori jégkorongozó 1993–1999 között 30 alkalommal fosztott ki különböző pénzintézeteket. Becenevét arról kapta, hogy a rablásokat megelőzően mindig fel­hajtott egy pohár whiskyt a tetthely közeli kocsmák­ban.

A büntetését leülte, jó magaviseletért 12 év után szabadult. Annak ellenére, hogy jó útra tért, és ma már kerámiakészítőként keresi a kenyerét, továbbra is.

Viszkisként ismerik az emberek

Attila elmondta, régen az alkohol bátorságot és erőt kölcsönzött neki, azonban ma már csak hátránya származik abból, ha kicsit felönt a garatra, így gyakorlatilag elveszítette a védjegyét.

A klasszikus demenciát érzem, az ember agya 50 fölött már elkezd hanyatlani, és az agysejtek is nagy számban pusztulnak. Érzem, hogy már nem vagyok a régi sok tekintetben. Már nem bírom a whiskyt, ha egy kicsit beiszok, semmire nem emlékszem. Régen, ha berúgtam, képes voltam mindent tisztán felidézni, most pedig olyankor teljes képszakadás van. Ha eladnák a májamat, és másnap felkelnék, nem tudnám, hogy mi hiányzik belőlem. Mondjuk, elég rosszul járnának a májammal a szervdonorok… – tette hozzá nevetve Attila, aki őszintén beszélt arról, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban foglalkoztatja az elmúlás gondolata.

Elárulta, milyen búcsúztatót képzelt el magának

S ha már hanyatlás: a Viszkis a Borsnak őszintén beszélt arról is, milyen temetkezési mód mellett tette le a voksát, miután befejezi a földi pályafutását.

"Realista vagyok. Minek szépíteni, benne vagyok a korban, és gyakran eszembe jut az elmúlás gondolata. Amikor az 55 évet betöltöd, onnantól már nem felfelé, hanem lefelé mész. Azt gondolom, hogy tudomásul kell venni: ha megszülettünk, akkor egyszer meg is fogunk halni" – mondta.

"Az, hogy milyen körülmények között és mennyire leszünk kiszolgáltatva, a szerencsén is múlik. Jókor, jó időben kell meghalni. Egyszer lelépünk, és nem árt, ha felkészülünk rá. A régi öregeknél szokás volt, hogy akár már évekkel korábban eldöntötték, hogy milyen ruhában nyugszanak majd, sőt volt, aki „próbafekvést” is csinált. Nyilván ez elég morbid, de tény, hogy megesett" – magyarázta nevetve, s elárulta, nem szeretne koporsós temetést.

"Én azt szeretném, hogy halálom után hamvasszanak el" – jelentette ki a Viszkis, aki már a részleteket is megbeszélte a feleségével.
 

Itt helyezik majd örök nyugalomra

Attila a feleségének elmondta, hogy az elhunyta után milyen búcsúztatót képzelt el magának.

Eredetileg az volt a terv, hogy Csíksomlyón fogják szétszórni a hamvaimat. Ott nőttem fel, és szakrális szempontból is fontos lenne, hogy ott nyugodjak, de attól félek, ha ott szórják szét a hamvaimat, akkor kipusztul az erdő. Jobb a békesség… – viccelődött a Viszkis, ez is mutatja, hogy számára nem jelent gondot erről beszélni. Elmondta, végül úgy döntött, nem szeretné, hogy Erdélyben helyezzék majd örök nyugalomra.

"Harminc éve itt élek, és a gyerekeim érdekében is az a racionális döntés, hogy a Pilisben, a házunkhoz közel eső kilátó mellett szórják szét a hamvaimat. A feleségemmel ezt már megbeszéltem. Gyönyörű kilátás nyílik a Börzsönyre és a Dunakanyarra, azt gondoltam, ez megfelelő hely arra, hogy onnan szemléljem majd a családomat" – mondta Attila.

„Minden

a feleségemé”

Mivel a Viszkis előrelátó, adja magát a kérdés, hogy az anyagi javakat illetően írt-e már végrendeletet.

– Az a helyzet, hogy semmi nincs a nevemen, hivatalosan minden a feleségemé, így minek írjak végrendeletet? Ebből a szempontból nagyon szabad ember vagyok. Egyébként csak zárójelben mondom, hogy bárkinek bármi van a nevén, azt nem viszi magával. A koporsón nincsenek zsebek, maximum egy pakli kártya és egy üveg pia fér még el benne, de hamvasztáskor ennek végképp nincs semmi értelme. Abban hiszek, hogy nem leélni, hanem megélni kell az életet, és a halálos ágyon nem azon keseregni, hogy mit nem húztunk ki a bakancslistáról – zárta gondolatait Attila.