16°C
30°C

Rozália névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elszabadult a pokol a fővárosban: rendőröknek hajtott a menekülő sofőr

Létrehozva2026. 06. 10. 16:11
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Sokkoló jelenetek játszódtak le szerda délelőtt Budapest belvárosában. A rendőrök végül elfogták a sofőrt, aki menekülés közben két motorosrendőrrel és egy rendőrautóval is összeütközött.

A rendőrök egy autóst akartak ellenőrizni az Andrássy úton, Budapesten, miután szabálytalanul a buszsávban közlekedett, a sofőr azonban a megállás helyett a menekülést választotta – írta meg a Bors.

A rendőrök végül elfogták a sofőrt
A rendőrök végül elfogták a sofőrt (Képünk illusztráció) 
Fotó: Gé / MW

A kocsi a belvároson keresztül egészen a Lánchídig jutott, majd az I. kerület irányába hajtott tovább. A menekülés a Csónak utcánál ért véget, ahol az autó összeütközött két motorosrendőrrel. A történtek itt sem értek véget: a jármű egy mögötte megálló rendőrautónak is nekitolatott.

Az egyenruhások végül elfogták a sofőrt. A két motorosrendőr sértetlenül megúszta az esetet, a rendőrautó egyik utasa ugyanakkor könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügy körülményeit a hatóság vizsgálja.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.