RETRO RÁDIÓ

Vádat emeltek Lovasi András ellen

Vádat emeltek Lovasi András ellen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 16. 10:00

A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet. Lovasi összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.

Egy év után vádat emelt az ügyészség Lovasi András ügyében! A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.

A rendőrautóban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Információk szerint Lovasi korábban megkísérelt peren kívül megegyezni a baleset sérültjeivel, ám erre végül nem kapott lehetőséget. Az ügyészség most indítványozta, hogy a zenész pénzbüntetést kapjon, és határozott időre bevonják a jogosítványát.

„A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádiratot nyújtott be közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott a több másodperce piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe és okozott balesetet, amelyben két személy zúzódást és csonttörést szenvedett. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzésben – szabjon ki pénzbüntetést és határozott időre tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől” – írta a Blikk megkeresésére Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője. A lap megkereste az üggyel kapcsolatban Lovasit is, aki szűkszavúan nyilatkozott, és ismét elismerte felellőségét.

„Nem változott az álláspontom ahhoz képest, ami egy éve, a baleset után is volt. A felelősségemet elismerem. Várom az ügyben az ítéletet, és bármi is lesz az, elfogadom” – fogalmazott Lovasi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.