RETRO RÁDIÓ

Most kaptuk a hírt: Kórházba került Törőcsik Mari, nincsen jól

Most kaptuk a hírt: Kórházba került Törőcsik Mari, nincsen jól
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 07. 13. 07:10

Néhány héttel ezelõtt állt újra a nyilvánosság elé Törõcsik Mari, amikor Velemben átvette a díszpolgári címet. Már akkor sem érezte jól magát, rövid beszéde után távozott az ünnepségrõl. A Ripost most megtudta: romlott az állapota, újra kórházba vitték a nemzet színészét! Most is reménykedünk abban, hogy a színészlegenda újra erõre kap, hiszen már kétszer megtörtént ez a csoda.

Az egész ország egy emberként imádkozott Törőcsik Mari mihamarabbi felépüléséért, amikor rosszabbra fordult az állapota tavaly, a nemzet színésze pedig emberfeletti módon kapott erőre és elhagyhatta a szombathelyi Markusovszky Kórházat januárban.

A művésznő a velemi házában lábadozott, ahol a %RIPOST% elsőként látogatta meg: akkor azt mondta, hogy bízik a teljes felépülésben és tervezi, hogy visszatér a színpadra. Egy hónappal ezelőtt állt először a nyilvánosság elé, amikor júniusban átvehette Velem díszpolgári címét, ám Törőcsik Mari akkor már maga beszélt arról, hogy hullámzó az egészségi állapota, csak óvatosan, segítséggel tudott kiszállni az autóból.

Pár perce a kocsiban komoly rohamot kaptam, de most, hogy itt vagyok, már nyomát sem érzem. Valójában én tartozom köszönettel Velemnek, hogy itt élhetek. Én már biztosan itt fogok meghalni

- mondta könnyeivel küszködve Törőcsik Mari, aki néhány perc után elnézést kért, és távozott az ünnepségről.

A nemzet színészét az elmúlt időszakban már nem lehetett elérni telefonon sem, gondozója kedvesen közölte újságírónkkal, hogy a művésznő nem kíván nyilatkozni. Csütörtökön viszont aggasztó hírt kaptunk a %RIPOST% egyik olvasójától: újra kórházba került Törőcsik Mari!

Szerdán az édesapámat látogattam meg a Markusovszkyban, amikor orvosok gyűrűjében szembejött velem a művésznő. Rossz érzés fogott el…

– kezdte a szombathelyi asszony, aki hisz abban, hogy a gondolat erejével ismét küldhetünk erőt az újra betegeskedő Törőcsik Marinak.

További részletek a %RIPOST% napilap pénteki számában!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.