RETRO RÁDIÓ

Megható döntést hozott Rékasi Károly

Megható döntést hozott Rékasi Károly
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 20. 18:14

A színész kedvéért rendhagyó koncertet ad a Republic zenekar vasárnap este. Az est bevételét a még mindig mankóval járó, beteg színésznek ajánlották fel, ám õ nem akarja zsebre tenni az összeget.

A színész másfél éve szenvedett súlyos motorbalesetet. Azóta is kórházi kezelésre szorul, csak mankóval tud járni, és fájdalmai vannak. Mivel így nem tud dolgozni,  bevételei is megcsappantak...

Barátai ezért összefogtak érte: a Republic zenekar koncertet szervezett neki. Az est bevételét azonban nem Rékasi kapja!

Hanem a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház és az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet munkájának támogatására ajánlják fel – ez derül ki a József Attila Színház közleményéből.

Az esten egyébként fellép maga Rékasi Károly is.

Rékasi maga kérte, hogy a kórház kapja a pénzt. A Borsnak azt mondta: nagyon sok embert ismert meg a Baleseti Intézetben.

Láttam, a bőrömön tapasztaltam, hogy milyen körülmények között dolgoznak azok a végsőkig elszánt emberek. Úgy gondolom, hogy nagyobb szükségük van a segítségre, mint nekem – jelentette ki a színész.

Azt mondta: ő büszke ember, aki soha nem kérne senkitől.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.