
Így aktiváld nagyon gyorsan a hatodik érzéked!
Hatodik érzéken az öt érzékszervünkön kívüli, mágikusnak tűnő, telepatikus érzékelést értjük. Valóban fejleszthető a az úgynevezett harmadik szemmel való látás? Te hiszel benne?
Több ősi hagyomány szerint az agyban létezik egy mirigy, ami képes a gondolatok és képek telepatikus átvitelére, valamint különös dolgok érzékelésére. A tobozmirigy más néven epiphysis, egy apró, toboz alakú szerv. Mérete akkora, mint egy borsóé. Biológiailag elsősorban a melatonin hormont termeli, ami szabályozza az alvás és az ébrenlét közötti ciklusokat, valamint felelős a növekedésért és az öregedési folyamatokért is.

Spirituális oldalról nézve viszont ezt a szervet tartják a telepatikus képesség alapjának. Ezzel magyarázzák azt is, hogy a gyermekek sokkal érzékenyebbek, mint a felnőttek, mert a mirigy növekedése 10-12 éves kor körül megáll, és zsugorodni kezd. Több szülő tapasztalta már gyermekénél, hogy érzékszerveken túli élményekről számol be , olyan dolgokat osztottak meg szüleikkel, melyekre racionális magyarázatot nem találni. Hihetetlen felfedezés viszont, hogy azoknál a felnőtteknél, akik meditálnak és spirituálisan nyitottak, a tobozmirigy képes újra növekedésnek indulni, aktivizálódni. Sőt, egyes hangok is segítenek ezt az érzékelést finomítani, 963 HZ-es frekvenciájú hangokat hallgatva a mirigy szintén aktivizálódhat.
Mit tehetsz, hogy a hatodik érzéked fejleszd?
Ne hagyd, hogy a korod előrehaladtával elmeszesedjen a tobozmirigyed. Tegyél érte, hogy ne csökevényesedjen el, ehhez nagy segítséget nyújtanak a rendszeres testi- és spirituális gyakorlatok is.
Tested fizikai támogatása a tisztább érzékelésért
- Fontos, hogy eleget és jól aludj, besötétített szobában, lehetőség szerint csendben.
- Nappal is legyél aktív, ha tudod, időd nagy részét természetes fényben töltsd.
- Táplálkozz megfelelően, igyál elegendő tiszta vizet. Ügyelj a szervezeted egyensúlyára.
- Kerüld a fluoridot, mert ez olyan kémiai elem, ami képes lerakódni a tobozmirigyben, és támogatja az elmeszesedést.
Spirituális segítség az aktiváláshoz
- Magas hangfrekvenciát hallhass, meditálj, jógázz, járj el mozgás-meditációra.
- Nagyon fontos a megfelelő légzéstechnikák gyakorlása, ismerete.
- Gondolkodásodban és tetteidben a szeretet vezéreljen. Ismerd meg és gyakorold a spirituális szemléletet.
- Az önismeret és önfejlesztés is nagy segítség. Léteznek terápiák, tisztánlátás-tanfolyamok, érzékelni kezdheted a jövőt, megnyílik benned a pozitív életszemlélet a racionalitás mellett, az elfogadása annak, hogy képes vagy magad megteremteni a vágyaidat, felelősséget vállalni tetteidért.
- Felismered az univerzum törvényeit, melyekre saját tapasztalatokon keresztül látsz rá.
Forrás: astronet.hu






