tóth gabi
Az asztrológia szakértői szerint a mögöttünk álló két nehéz év után végre van okunk némi óvatos optimizmusra. De vajon mit ígérnek a csillagok 2022-re?
2021-ben és 2022-ben a csillagok is jelezték, hogy váratlan fordulatoknak nézünk elébe – és nem is volt hiány a változásból és sajnos a nehézségekből sem. Az asztrológia szakértői szerint azonban 2022-re már némi óvatos optimizmussal tekinthetünk. Persze nem lesz hirtelen minden napsugaras, de a változások végre már az előrelépést szolgálják majd.
A Szaturnusz és a Pluto 2020-as együttállása a Bak jegyében a járvány kezdetére esett. A Jupiter és a Szaturnusz együttállása is a változásokra utalt. A 2021-es Szaturnusz-Uránusz kvadrát azt jelezte, hogy a 2020-as felfordulás után újra megpróbálunk valamilyen stabilitást találni. A 2022-es csillagállások viszont már az esetleges nehézségek ellenére is felvillantják az újrakezdés esélyét. Lássuk, mi mindenre teremt esélyt az új év.
Az év uralkodó bolygója a Jupiter a bőség, a növekedés bolygója. 2022-ben épp ezért varázslatos újrakezdések várhatók. Május 10-ig, majd október 28 és december 20. között ez a bolygó az álmodozó Halak jegyében tartózkodik, ami a spiritualitásunkat újíthatja meg az asztrológia szerint. ezekben az időszakokban inspirációra, misztikus megérzésekre számíthatunk, és végre előtörhet a spirituális vagy a művészi énünk.
Május 10. és október 28. között a Jupiter a Kos jegyében áll, amely az új kezdeteket, az erőteljes elindulást szimbolizálja. Ekkor érdemes bátor váltásokba belefogni, és akár új vállalkozásokat indítani.
A Holdcsomópontok 2022-es állásai szerint nagy felismerések és hirtelen változások várhatók azokban a dolgokban, amelyeket értéknek tartunk. Az Északi és Déli Csomópont az életcélunkért és a küldetésünkért is felelős. Amikor ezek a csomópontok aktiválódnak, mint például 2022-ben, akkor át kell gondolnunk, merre tartunk, és mit akarunk magunk mögött hagyni. 2022-ben teljesen váratlan módon is ráléphetünk erre az útra, különösen akkor, amikor az északi Csomópont a kiszámíthatatlan Uránusszal áll együtt július 26.-án. Minden jegyre máshogy hat ez az együttállás, de az tény, hogy váratlan meglepetések nyarának nézünk elébe, amikor olyan lehetőségek érkeznek az életünkbe, amelyekre korábban álmunkban sem gondoltunk volna.
A Pluto, az átalakulás bolygója 2022-ben jó néhány lehetőségről gondoskodik a személyes életünkben és kollektív téren is. A Vénusz 2022 első hónapjaiban a Bak jegyébe áll együtt a misztikus Plutoval, ráadásul egy ideig hátrál is. Ez az időszak jó alkalom, hogy a kapcsolataink és vágyaink mélyére ássunk, és kitaláljuk, mit őrzünk meg, és mit akarunk inkább teljesen újjáépíteni. A Pluto ráadásul társadalmi téren is változásokat, a régi megszokások átalakulását hozhatja.
A Vénusz és a Mars, a szerelem és a szenvedély bolygói február 16.-án és március 5.-én lépnek erőteljes kapcsolatba, ami az emberi kapcsolatokba is új energiát hoz. Ráadásul e két bolygó hátrálásának is tanúi lehetünk. Január 29.-én a Vénusz hátráló mozgásba kezd, ami a kapcsolataink átértékelésére sarkall. Október 30.-tól a 2022-es év végéig pedig a Mars kezd hátráló mozgásba, ami az asztrológia szerint a szenvedélyt fűti fel. Bár a bolygók hátrálásának általában nincs jó híre, ezek az időszakok komoly lehetőségekkel is kecsegtetnek, és segítenek átértékelni mindazt, amit már kinőttünk. Így 2022 végére épp ezeknek a hátrálásoknak a hatására leszünk képesek világosan látni, mit akarunk a szerelemtől.