RETRO RÁDIÓ

Tudod, mit árul el rólad az aurád?

Létrehozva2019. 10. 20. 22:14

Bár a tudomány számára ingoványos területnek bizonyul az aura-vizsgálat, a múltban kétségek nélkül fogadták el létezését, ma pedig már fényképen is rögzíteni tudjuk aktuális állapotát!

Bár a tudomány számára ingoványos területnek bizonyul az aura-vizsgálat, a múltban kétségek nélkül fogadták el létezését, ma pedig már fényképen is rögzíteni tudjuk aktuális állapotát!

Az aura nem a modern kor ezoterikus tanainak „találmánya” – középkori keresztény képeken is megjelenik az ábrázolása, gondoljunk például a szentek glóriájára, de ugyanez visszaköszön az ókori indiai istenségek alakja körül is… A keleti holisztikus gyógyászatban pedig komoly hagyománya van az aura-vizsgálatának, vannak ugyanis látók, akik képesek „meglátni”, észlelni ezt az energiamezőt.

Az aura az az erő-burok, amely körbevesz minden élő és holt dolgot, fizika testünk energetikai másolata. Tartalmazza valamennyi szervünk, izmunk, csontunk lenyomatát – na és persze a lelkivilágunk, érzelmi életünk, gondolati folyamataink összes rezdülését is közvetíti!

Miről árulkodik az aura?

1939-ben az orosz Szemjon Kirlian professzor felkeresett egy kórházat. Az egyik pácienst látogatásakor egy új készülékkel kezelték. Amikor üvegelektródákkal közelítettek a bőréhez, apró fényvillanásokat lehetett látni. Ez annak volt a jele, hogy valami feltölti az elektródákat… De vajon mi? A kérdés nem hagyta nyugodni Kirlian professzort, ezért kísérletezni kezdett. Két fémlap közé tette a kezét, és fényképet készített arról a pillanatról, amikor enyhe áramot vezetett a fémlapokhoz. Sikerült rögzítenie a képet, amelyen az látható, hogy kezét fényudvar veszi körbe!.

Kirlian módszere rövidesen közismert lett, és máig őrzi népszerűségét, mint az aura rögzítésének módja. A fénykép felvétele után a hozzáértők elemzik az aura-fotót, és ebből következtetnek az illető érzelmi-szellemi-testi állapotára.

Kint és bent

Az auránknak 7 rétege van, melyek tükrözik az illető mentális, érzelmi és egészségügyi állapotát, és összekötik másokkal és a világegyetemmel. Lássuk, melyek ezek!

1. Az étertest: ez az emberi testhez legközelebbi réteg, ezért ez a legsűrűbb is. Színe a halvány szürkétől a kékig váltatkozhat. 2. Az érzelmi test a következő réteg. Ennek színe az aktuális hangulatunktól függ. 3. A mentáltest következik ezután a sorban. Ez az illető gondolati folyamatait mutatja. 4. Az asztráltest a negyedik réteg, ez a kapcsolódással, a szeretettel, a kötődéssel van összefüggésben. 5. Az éteri szint a a fizikai és az étertest másolata, az ezen a szinten végzett gyógyítás nagyon hatékony. 6. A mennyei test követi ezt, ami a feltétlen szeretet, boldogság, elfogadás szintjei. 7. A keterikus szint a hetedig réteg, a spiritualitás „színhelye”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.