ÚTISÚGÓ

Svájc már a jövő héten enyhít a korlátozásokon

A távolság megtartására és a kézmosásra vonatkozó szabályok viszont továbbra is érvényben maradnak.
címkék:

A svájci kormány bejelentette, hogy a jövő héttől kezdve enyhít a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokon. A távolság megtartására és a kézmosásra vonatkozó szabályok továbbra is érvényben maradnak, viszont a polgárokat nem kötelezik szájmaszk viselésére.

Kivéve néhány területet, ahol továbbra is szükség lesz ezekre a védőfelszerelésekre. A svájci kormány két héten át napi egymillió maszkot biztosít azoknak a kiskereskedőknek, akik naponta találkoznak vásárlóikkal. Az utasítás, miszerint, aki teheti, maradjon otthon, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését, amely eddig 1217 embert ölt meg, továbbra is érvényben marad – jelentette a Reuters.

Az alpesi ország április 27-én kezdi meg a korlátozások feloldását a fodrászatok és a szépségszalonok újbóli megnyitásával.

Ticino, a legfertőzöttebb déli kanton május 3-ig tartja fenn a szigorúbb szabályozásokat. Svájcon belül ezt az Olaszországgal határos régiót sújtotta leginkább a koronavírus járvány, itt regisztrálták az ország halálos áldozatainak egyötödét és a fertőzöttek 11 százalékát.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?