Létrehozva: 2021.01.27.

Itt a bizonyíték, hogy veszélyes is lehet a kézfertőtlenítő

Fontos, hogy odafigyelj a kézfertőtlenítő helyes használatára, sérüléseket okozhat.

Covid 19 terjedésének megakadályozására az egyik legfontosabb feladatunk, hogy tisztán tartsuk a keünket. Erre számtalan esetben és helyen felhívták már a figyelmünket. Érthető az is, hogy nem áll rendelkezésre lépten nyomon a víz és a szappan, ezért is helyeztek el iskolákban, munkahelyeken és bevásárlóközpontokban is kézfertőtlenítőket.

Fotó: shutterstock

Franciaországban azonban számtalan esetet dokumentáltak, ahol az alkoholos fertőtlenítőszer használatának következménye, sérüléseket okozott, főleg azoknál a gyerekeknél, akik véletlenül beledörzsölték a szert a szemükbe. A kézfertőtlenítők olyan etanolkoncentrátumot tartalmaznak, amely elpusztítja a szaruhártya sejtjeit, írta a CNN.

A járvány kezdete óta a gyermekek között hétszeres azok száma, akiknek a kézfertőtlenítők helytelen használata miatt a szemükbe került a veszélyes anyag- derült ki a Francia Méregvédelmi Központ adataiból.

16-an kerültek egy párizsi gyermek szemészeti kórházba, ezek közül két esetben műtétre is szükség volt, olyan súlyos sérülést okozott a kézfertőtlenítő szemmel való érintkezése. 4 évesnél fiatalabb gyermekekel történtek az esetek. Ennek okát kivázsgálva, a francia kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a veszélyforrás ott lehet, hogy az adagolók általában egy méter magasságban vannak kitéve, mely a felnőttek részére derék, a kisgyerekeknél viszont szemmagasságban van.

Orvosok a következő lépések megtételére hívták fel a figyelmet:

  • Kézfertőtlenítő helyett az elsődleges kézmosás szappannal és vízzel történjen
  • A gyermekeket figyelmesen meg kell tanítani a kézfertőtlenítők helyes használatára
  • Üzletekben iskolákban és gyermekintézményekben lehetőség szerint alacsonyabban -azaz arc szintje alatt- legyenek külön géladagolók
  • Helyezzenek el figyelmeztető táblákat az adagolók mellet
  • Fotó: shutterstock

    A szülőknek arról is gondoskodniuk kell, hogy a gyermek szemét a lehető leggyorsabban vizsgálják meg, egészségügyi szakemberek, orvosok, ha az alkoholos fertőtlenítőszer a szemükbe került. A gyors diagnózis csökkentehi a sérülés veszélyét, esetlegesen a hosszú távú következményeket – hívta fel a figyelmet Dr. Kathryn Colby, a New York-i Egyetem Grossman Orvostudományi Karának szemészeti tanszékéről. Valamint az is megjegyezte: „Veszélyhezetben, bármilyen tiszta folyadék alkalmas a szem kiöblítésére”.

     

     

     

     

     

     

     

    origo.hu

    Lemondott a teljes orosz kormány

    origo.hu

    Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

    borsonline.hu

    Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

    magyarnemzet.hu

    Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

    metropol.hu

    Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

    hirtv.hu

    Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

    origo.hu

    A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

    astronet.hu

    Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    hirtv.hu

    KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

    ÉLETMÓDI

    Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

    ÉLETMÓDI

    Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van