Létrehozva: 2015.11.03.

Gúnyt űznek az anyákból a Facebookon! Megosztó nézetek a gyereknevelésről

Kíméletlen, szókimondó és kegyetlenül õszinte site veszi górcsõ alá a megszállott anyákat és az elkényeztetett gyerekeket.

Biztosan te is ismersz néhány olyan csoportot és oldalt Facebookon, mely szülői közösség, családi fórum vagy éppen az anyaság szépségét hirdeti. Szép számmal akadnak ilyenek a közösségi oldalon, mára viszont megszületett ennek az ellenpontja is, ez pedig sokaknál verte ki a biztosítékot.

Az oldal egy zárt csoport, melynek tagjai kíméletlen és kegyetlen kritikával fogalmazzák meg véleményüket azokról az anyákról, akikkel nem tudnak azonosulni.

Kendőzetlen bejegyzéseik miatt óriási indulatokat és végletes véleményeket gerjesztenek: vannak, akik sértőnek találják és egyenesen a betiltásukat követelik, míg mások lelkesen ünneplik, hogy végre valaki kimondja, amit ők maguk is gondolnak.

A támadásokat pofonegyszerűen verik vissza. Szerintük csak arról van szó, hogy aki idiótaként viselkedik, azt úgy is kell kezelni, mint egy idiótát!

Bejegyzéseik alapján leginkább azok az anyák idegesítik őket, akik

szivárványos és unikornisok lakta világba képzelik magukat, akik gügyögnek és megjátsszák magukat,

akik elfelejtenek gondolkodó és jó ízlésű emberek maradni attól, hogy anyává válnak. Nem kevésbé éles kritikát kapnak azok a nők is, akik az anyai szerepkört teljesen félreértelmezve önkényuralmi módszerekkel, kisajátítják kisbabájuk testét, és rettenetes dolgokat művelnek vele.

Elképesztő, de egy anya például tetoválással kontúrozta néhány hetes csecsemőjének szemöldökét! 

 

A csoport szerint azért zavar sokakat a működésük, mert olyan dolgokra világítanak rá, amikben sokan magukra ismernek. Mint mondják, ők évődnek, vitáznak, viccelnek, vagy éppen megvitatják a nem tetsző jelenségeket. Hiszen szülőnek lenni szerintük nem csak annyit jelent, hogy örökké mosolygunk.

"Mert szülőnek lenni gyakran nem tömény boldogság. A gyerekek nem mindig cukik, bizony, olykor idegesítőek!"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban