Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.09.

A bundás kenyér szent eledel és imádják a magyarok!

A bundás kenyér az bundás kenyér, mit kell ezt ragozni? Ez a kérdést tehetik fel azok, aki semmi egyebet nem látnak ebben az egyszerű ételben, csak a kenyeret és a tojást összesütve…

Szerencsére létezik egy másik iskola, mely fel kívánja emelni a gasztronómia számkivetettjét, azaz a bundás kenyeret. Követői azt vallják, hogy a bundás kenyér nem primitív étel, sőt, inkább isteni finom, és igenis meg lehet találni benne a szerethető motívumokat. Immár ékes magyar bizonyíték is van rá, hogy némi fazonírozást követően szupertrendi streetfood-dá nemesülhet a tojásba forgatott, majd kisütött kenyérszelet.

Itt még az egyszerű bundás kenyérhez is jár egy kicsike valami (Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Na persze nem kis képzelőerő kell ehhez az attrakcióhoz, de három magyar fiatal érzett magában potenciált: összefogtak és megnyitották Budapest első bundáskenyerezőjét.

 

Addig kóstolgatták, míg biznisz lett belőle

A hely sztorija valójában akkor kezdődött, amikor Sallai Márk és Nagy Márton bundás kenyér tesztelő videókat készített és töltött fel az internetre. Addig-addig forgatták szájukban a falatot, míg egészen megszerették ezt az ételkoncepciót és arra gondoltak, nyitnának a témára egy cuki vendéglátóhelyet, amit szívből lehet szeretni. „A videós projekt miatt mintha megvilágosodtunk volna! Úgy pattant ki a szikra a fejünkből, hogy a bundás kenyér szent eledel, amivel foglalkozni kell!” – fogalmazott Nagy Márton. S hogy legyen némi szakmaiság az ötlet kivitelezéséhez, a szakácsként dolgozó Puklér Martin is csatlakozott a csapathoz.

Gondolta egy nagyon a fiúk és megvalósították! (Fotó: Ripost)

A fiúk rögtön a kezdetektől egy konyhává átalakított lakókocsiban gondolkodtak. Fiatalos és vidám Bundáskenyerezőjüket végül egy Dózsa György úton található hangárban nyitották meg, méghozzá azon a szakaszon, ahol délutánonként több gimnázium is csak úgy ontja magából az éhes ifjúságot. Mondanunk se kell, hogy a hely népszerűsége a júniusi nyitás óta töretlen.

Békebeli parasztkenyér minden esetben az alap

Vélhetően komoly szakmai viták során dőlt el, hogy milyen is legyen a Sallai Bundáskenyerező profilja, termékpalettája. Egyik fontos igényként az merült fel, hogy az itt kapható bundás kenyerek nem lehetnek olajban tocsogók, sőt, maga a kenyér sem lehet rossz minőségű, mert akkor megette a fene az egészet. Ezért a Sallaiban parasztkenyérből leszelt hatalmas karéjok sülnek -, méghozzá olaj helyett vajon és rostlapon. Így viszonylag kevés esélye van a kenyérnek arra, hogy extra zsiradékkal szívja meg magát. A szénhidrát ettől még nem lesz kevesebb, de legalább… Persze, ha valaki fogyókúrában gondolkodik, biztos nem ide jár étkezni, és pláne nem a bundáskenyerező édes ízvilágú kínálatából választ.

Imádják a gimisek az egyszerű, de megbízható helyet (Fotó: Ripost)

Itt ugyanis erre is van lehetőség, sőt, mint megtudtuk, sokan épp az édes bundást keresik: igencsak népszerű a nutellás-banános vagy a lekváros verzió. Senki ne ítélkezzen, amíg nem kóstolta, kár lenne kihagyni ezt a gasztroélményt! Lássuk tehát, miféle csudiságok kaphatók a Sallai Bundáskenyerezőben.

Egyszerű langalló

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

A bundás kenyérre fokhagymás tejföl kerül, leheletnyi fokhagymával, ezt az alapot pirított kockára vágott és lepirított húsos szalonna és felkarikázott lilahagyma koronázza meg.

Avokádós, lime-os, lila hagymás

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Igencsak bevállalós ez a kompozíció, de működik! A zöldcitrom savassága szuper jól áll az avokádóhoz, és egészen könnyed fogássá finomítja a bundás kenyeret.

Zöld pesztós – aszalt paradicsomos

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

A mediterrán életérzés elképesztő intenzíven köszön vissza rögtön az első falatnál, igazi boldogságot jelentve a fogyasztónak. Az aszalt paradicsom édeskés-savanykás aromája klasszul kiegészül a pesztó zöldfűszeres ízvilágával. Mindez nem egy pizzán, hanem egy szelet bundás kenyéren: ez maga a csoda!

Fahéjas-porcukros

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Bebizonyosodik, amit azért eddig is sokan sejtettek: klasszikus süteményízt csihol ki a fahéj a vajon pirított bundás kenyérből. Egyszerű, de nagyszerű variáció, amit igazán lehet szeretni!

Nutellás-banános

Az egyik legnagyobb kedvenc (Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Nem eretnekség ez a párosítás, egyáltalán nem az! A vajban pirított bundás kenyér pont a vaj miatt szinte csalogatja magához az édeskés ízvilágot. És ha már édes vonalon haladunk előre, semmi sem lehet nyerőbb, mint a nutella, ami szinte minden tini nagy kedvence. A felkarikázott banán és a ráadásként rászórt mandulaforgács csak hab a tortán.

Sós mogyorós-karamellás

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Igazi ízorgiával kecsegtet ez a formabontó bundás kenyér. És a ránézésre is ütős variáció további meglepetést tartogat. Az első falatnál ugyanis kiderül, hogy a karamellréteg alatt leheletnyi fahéjszórás húzódik: nincs az az édesszájú bundás kenyér rajongó, akit ez a hármas kombó ne varázsolna el teljesen.

Lekváros

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Ezzel a verzióval nem lehet hibázni! A lekvárral megkent bundás kenyér elég jól hozza a lekváros palacsinta fílinget, és itt vannak persze variációk: málnás-barackos-szilvalekváros – kinek mi fekszik...

Alap bundás kenyér

(Fotó: Sallai Bundáskenyerező)

Van, aki tényleg azért jön ide, mert bundás kenyeret szeretne enni a maga natúr valójában. Természetesen erre is van lehetőség, ám egy pici zöld-díszítés még ebben az esetben is dukál a szelethez.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban