Létrehozva: 2019.12.05.

68 év házasság után egy nap különbséggel hunyt el a házaspár

Élete utolsó napjaiban többször is mondta az idős férj, hogy képtelen a felesége nélkül élni.

Szerző Gaál József

November 24-én, egy minnesotai kórházban 33 órával azután hunyt el Robert „Bob” Johnson, hogy felesége, Corinne örök álomra hajtotta a fejét. Az idős férfi élete utolsó napjaiban többször is azt mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy 68 év boldog házasság után szerelme nélkül éljen.

(Robert és Corinne Johnson, Yotube)

A házasok szerelmi története egészen fiatalkorukban kezdődött, Robert, későbbi felesége testvérének, Haroldnak volt a barátja. A két fiatal lényegében egymás mellett nőtt fel, és az idővel egymásba szerettek. Robert 21, Corinne pedig mindösszesen 20 éves volt, amikor 1951-ben összeházasodtak. Mivel mindketten farmer családban nőttek föl, ők is földművelésből éltek. A nulláról kezdték, ám idővel saját birtokuk lett, ahol főleg kukoricát és más haszonnövényeket termesztettek. A házasságukból 7 gyermekük, 14 unokájuk és 15 dédunokájuk született – írja a People magazin internetes kiadása.

A felhőtlen vidéki élet azonban hat hónappal ezelőtt véget ért, ugyanis Robertnél rákot diagnosztizáltak és a kezelések miatt kórházba került. Corinne pedig követte a férfit, ő szívproblémák miatt szorult tartós orvosi ellátásra. Hosszan tartó betegeskedés után, november 23-án Corinne távozott először, de élete utolsó órájában még egyszer megcsókolta férjét és elmondta neki, hogy mennyire szereti. Robert 33 órával később, másnap követte.

„Mikor elhúzták a függönyt anya holtteste előtt, apa üveges tekintettel bámult maga elé, és nem jutott szóhoz. Mindannyian tudtuk, hogy innen számára már nincs visszaút” – nyilatkozta a helyi sajtónak Robert és Corinne egyik fia, aki azt is elmondta: örül, hogy édesapja nem maradt egyedül itt a földön, és a felhők felett újra együtt lehet a feleségével.

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„8 hónap” - elbűvölő pillanatfotón mutatta meg kisfiát Dallos Bogi

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van