RETRO RÁDIÓ

Mikor jön el az igazi tavasz?

Mikor jön el az igazi tavasz?
FÁB
Szerző
FÁB
Létrehozva2016. 03. 20. 11:38

Még ne cseréld le a melegebb cipõket, de lassan kezdheted rendezgetni a ruhásszekrényt.

Néha már megmutatja magát a jó idő, de nem sokáig örülhetünk neki, mert a szép napsütés után máris komorabb arcát fordítja felénk az időjárás. Legalábbis így teltek az elmúlt napok. Rossz hírünk van, egyelőre ugyanis az igazi, ragyogó, tavaszi időre még korai készülni. Viszont szerencsére nem kell túl sokáig várni rá!

Felhőkkel és talajmenti fagyokkal indul majd a hét, hajnalban akár -3 fok is lehet. Napközben ugyan felkúszik a higany 10-14 fokig, de azért ez még messze van az igazi jó időtől, főleg mivel a szikrázó napsütésre sajnos nem számíthatunk. Kedden és szerdán hasonló lesz a hőmérséklet, viszont eső is érkezik, napot tehát nem sokat fogunk látni egészen csütörtökig, amikor már kezd felszakadozni a felhőzet. A jelenlegi előrejelzések szerint a húsvét hosszú hétvégéje viszont már sokkal kellemesebben telik majd. Hajnalban ugyan hűvös lesz, akár -3 vagy -4 fokot is mérhetünk, ugyanakkor napközben, különösen szombaton és vasárnap már szép napsütés köszönt ránk. Ekkor már melegedni is fog az idő: a hét során átvészelt 7-13 fokok helyett vasárnap már akár 16, húsvéthétfőn pedig akár 18 fokos jó idő is lehet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.