10 éve véd minket a déli határzár

POLITIK
Létrehozva: 2025.06.28.

Vegetáriánus lennél? Szakértő leplezte le a titkot: ezért éri meg!

Mondj búcsút a hústermékeknek!

Egy friss tanulmány eredményeit figyelembe véve figyelmeztetik a tudósok azokat, akik húst fogyasztanak: ideje váltani! 

Kitálaltak a szakértők: ideje mellőzni az étrendünkből a húsokat!  Fotó: freepik.com

Bár sem a veganizmus, sem pedig a vegetarianizmus nem újkeletű mozgalom, a nyugati világban az emberek még mindig rengeteg húst fogyasztanak – derül ki egy jelentésből.  A Frontiers in Nutrition nevezetű folyóiratban megjelent tanulmány megállapította: a hús elhagyása több szempontból is jót tehet az egészségnek, főleg ha a fogyás a céljaink között van.

Az Egyesült Államok végzett tanulmányt túlsúlyos emberek bevonásával állították össze. Összehasonlították a mediterrán étrendet – mely húst, halat, tojást és sajtot tartalmaz – az alacsony zsírtartalmú, vegán étrenddel.

16 hétig tartották személyenként a megszabott (mediterrán vagy vegán) diétát, majd négyhetes szünet következett. Ezután egy hónapig visszatérhettek az alanyok a szokásos étrendjükhöz, majd újabb 16 hét diéta várt rájuk.

A tudósok figyelték az egyes személyes savtermelését és a bevitt tápanyagtartalmukat. A magas savtermelés negatív következményekkel is járhat, például gyulladást okozhat, emellett megzavarja a zsírégetést támogató hormonokat és enzimeket. Így ugyanannyi bevitt kalória mellett is kevesebb lesz az energiánk, és több zsír rakódik le ránk – azaz alapvetően hízunk.

Eredmény

A vegán étrend mellett a savtermelési pontszámok csökkentek, átlagosan 5 kilogramm súlyvesztéssel számoltak a résztvevők. A mediterrán étrend mellett a savtermelési pontszámok ugyanazon értéken maradtak, mint az elején, és a súlyukból sem vesztettek a résztvevők, azaz megállapítható volt, hogy a vegán étrend alacsonyabb savtermelést vált ki, és eredményesebb fogyás tekintetében.

Ráadásul ez nem csak esztétikai kérdés: a magas testsúly olyan egészségügyi problémákkal van összefüggésben, mint például a cukorbetegség, ami növeli a sztrók és a szívroham kockázatát – írja a Unilad.

A cikk ugyanakkor megjegyzi: ez nem azt jelenti, hogy teljesen le kellene mondanunk a húsról, ugyanakkor tény, hogy érdemes a húsfogyasztásunkat csökkenteni, valamint lúgos ételeket – például leveles zöldségeket, bogyós gyümölcsöket – fogyasztani, és máris jelentős javulásnak lehetünk a tanúi.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek