
Hibáztak: Valójában ez okozta Ferenc pápa halálát
Csak most derült ki az igazság.
Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a Vatikán húsvéthétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy meghalt Ferenc pápa. A katolikus egyházfő hosszas betegség után, 88 éves korában tért haza teremtőjéhez.

Kevin Farrell bíboros, az Apostoli Kamara camerlengójának közlése szerint Ferenc pápa reggel 7 óra 35 perckor hajtotta örök álomra a fejét. Ferenc pápa a Casa Santa Martában – a Szent Péter-bazilika mellett található épület, amelyet a papok vendégházaként használtak, valamint a bíborosi kollégium tagjai ideiglenes lakhelyeként szolgál, de mivel Ferenc pápa nem volt hajlandó használni az apostoli palota pápai lakásait, ő is itt élt – halt meg - ezt a vatikáni sajtóiroda is közölte.
A pápa halálának lehetséges okát az olasz média hozta nyilvánosságra. Orvosai korábban azt mondták, hogy a beszámolók szerint „békésen hunyt el”. Továbbá arról informálták a közvéleményt, hogy Ferenc pápa valószínűleg agyvérzés következtében halt meg, ami állítólag nem függ össze a februárban elszenvedett légzési problémáival és tüdőgyulladásával.
Azonban egy orvos szerint nem egy hirtelen jött, váratlanul bekövetkezett sztrók okozta a katolikus egyházfő halálát.
Ferenc pápa halála kapcsán, sajnálom, de nem értek egyet néhány kollégámmal
– így kezdte nyilatkozatát Matteo Bassetti professzor, a genovai San Martino Kórház fertőző osztályának igazgatója.
Basetti azután szólalt meg, hogy az orvosok és egészségügyi szakértők egy váratlan, hirtelen bekövetkezett agyvérzésnek tulajdonították a pápa halálát. A genovai professzor szerint azonban más történt.
A pápát sújtó agyvérzés szoros összefüggést mutat, a hetekkel korábbi légúti fertőzésével
– érvel Bassetti, aki szerint számos nemzetközi kutatás igazolja, hogy akik átesnek hasonló fertőzéseken, ötször nagyobb eséllyel kapnak sztrókot.
A pápa halálában a gombák által okozott fertőzésnek jutott főszerep, ami nagy erővel pusztítja az erek falát, megrepesztve őket. Ez okozta az agyvérzését is
– magyarázta a genovai orvos-professzor.
Ez volt Ferenc pápa utolsó üzenete a világnak
Ferenc pápa hétfői halála előtt még utoljára szólhatott a világhoz. Bár Ferenc pápa személyesen már nem tudta levezetni a vasárnapi ünnepi misét, Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta beszédét.







