
Vasvári Vivien sosem volt még ilyen szexi: alig takarja valami a hatalmas melleit
A sztár dögös fotót osztott meg magáról.
A sztár dögös fotót osztott meg magáról.
Kivillant a köntösből a combja.
Az énekesnő és szerelme élményeikről meséltek.
Hatalmasat nőttek az ikrek.
Néha a sztároknak is kell némi önmegtartóztatás...
Tóth Andi végre kipiheni magát, de képeket szerencsére posztol.
Változtak Késely Ajna év végi tervei. Az úszónő később megy a jól megérdemelt szabadságára, de így karácsonykor végre falatozhat.
Esztergályos Cecília kálváriája még a nyáron kezdődött. Júliusban kiugrott a csípője egy előadás végén, és rögtön műtétre szorult: protézist kellett beépíteni neki.
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból.
Az embereket az alapján, hogy mikor kelnek és fekszenek, két jellegzetes csoportba lehet sorolni. Vannak a korán kelő pacsirták, és a későn fekvő baglyok, de egy új tanulmány szerint van még két típus.
A szokásossal ellentétben most a budapesti szállodák inkább magyarokkal teltek meg, akik végre kikapcsolódnának.
Vajon melyik a legjobb alvási pozíció? Ez attól is függ, melyik a tested gyenge pontja. Ha valahol fáj, az azt is megmutatja, milyen helyzetben lenne a legjobb aludnod, hogy korrigáld a fájdalmat kiváltó folyamatot.
A posztra máris rengeteg kedvelés érkezett.
Nem a pihenésről fog szólni a népszerű színésznő idei nyara. Nagy izgalommal vetette bele magát a munkába.
Úgy döntöttek, hogy itt az ideje kikapcsolódni egy kicsit.
Az Ázsia Expressz versenyzője büszkén mutatta meg, mint dolgozott az elmúlt hónapokban.
Edzőjét és elképzeléseit is gyakran cserélgeti a magyar úszónő.
Miután fölényesen megnyerték a legutóbbi termelési feladatot, lazíthattak egy kicsit. Zsoltira „lőttek” a vurstliban...
Ősszel a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, így jelenleg nagyobb volumenű határon túli pihenésre jelenleg csak azok vállalkoznak, akiknek hazaérkezés után a 10 napos karantén vagy a 2 negatív koronavírusteszt költsége nem okoz problémát.
Az amerikai úszóedző jól láthatóan remekül érezte magát.
Itt az alkalom, hogy megtudj mindent a fröccsről, amit eddig nem tudtál.