INSIDER Elesett a Blaha Lujza tér: Aki csak teheti, inkább kerülje el Megint elképesztő állapotok vannak a Blaha Lujza téren. Zűrzavaros és életveszélyes a közlekedés, óriási a dugó és elképesztő a mocsok.
INSIDER 2021. 10. 28. Biztonságosabb elkerülni: áldatlan állapot uralkodik a Blaha Lujza téren Szeptember 18-án engedték újra eredeti kapacitással haladni a forgalmat a Blaha Lujza téren. Úgy tűnik, mostanáig tartott a káoszmentes közlekedés.
INSIDER 2021. 10. 18. Hétfői káosz, 4 kilométeres dugó Budapest határában Nem indul jól a reggel az utakon.
FÜLES 2021. 10. 13. Teljes a káosz Curtis körül, mindent elmondott az ismert jóbarát A rajongókat, sőt még Curtis barátait is váratlanul érte a rapper bejelentése, amikor a közösségi oldalán közölte, hogy minden buliját lemondja. A Bors első kézből tudta meg a miérteket.
INSIDER 2021. 10. 06. Végre kiderült, miért bénult meg a fővárosi tömegközlekedés Ahogy a probléma elhárításával, úgy a probléma okának megnevezésével sem sietett a fővárosi vezetés.
INSIDER 2021. 10. 06. Totális összeomlás a budapesti tömegközlekedésben Szerda reggel teljesen összeomlott a baloldali vezetésű Budapest tömegközlekedése. Hatalmas a felháborodás, a két legforgalmasabb villamosvonalon teljes a káosz, hajnal óta a 4-es villamos egyáltalán nem, a 6-os csak egy szakaszon közlekedik, az emberek p
INSIDER 2021. 09. 20. Hétfőtől megint borul a közlekedés: Karácsony összevissza kapkod Mától megint másképp kell közlekedni a Nagykörúton és a környékén, de az autósok megint megszívják, hiába szabadulnak fel sávok a Blahánál. Összevissza “rángatják a kormányt” Budapest vezetői, de a koncepciótlanság vége valahogy mindig káosz és közlekedés
INSIDER 2021. 09. 13. Egyelőre nem tudni meddig fog még tartani a felújítás miatti káosz a Blahán Egyre nagyobb a káosz a Blahán, a munkások csak ímmel-ámmal dolgoznak, ráadásul lesokkolta a budapesti autósokat az a hajmeresztő látványt nyújtó betonozó géplánc is, amely gyakorlatilag az összes sáv fölött átnyúlva a magasban dolgozott, miközben a forga
INSIDER 2021. 09. 07. Mutatjuk, ezért lett elegük az embereknek Karácsony Gergelyből Hatalmasat zuhant Karácsony Gergely támogatottsága, még a fővárosiak körében is többen elégedetlenek a munkájával, mint ahányan elégedettek.
TÜZELŐÁLLÁS 2021. 07. 22. Totális káoszba fulladt az olimpiai megnyitó egy ősrégi, rossz vicc miatt A nagyszabású ceremónia előestéjén rúgták ki az igazgatót. Évtizedekkel korábbi poén csattant most rajta. Ez már a sokadik hasonló botrány.