KÜLFÖLD Iszlamisták támadtak a tunéziai rendőrökre Rendőrökre támadt a tunéziai Szúsza városában három iszlamista fegyveres vasárnap, egy rendőr életét vesztette, a kiérkező biztonsági erők tűzharcban végeztek az elkövetőkkel – közölték tunéziai hivatalos források.
KÜLFÖLD 2020. 08. 18. Kivégzésekről készített videókat mutogatta tanítványainak hittan helyett A berni ügyészség azzal gyanúsít egy 38 éves szomáliai bevándorlót, hogy egészen fiatal gyerekeket próbált meg radikalizálni. A svájci hatóságok közlése szerint a férfi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elkötelezett híve, és a Korán oktatása ürügyén te
KÜLFÖLD 2020. 08. 18. Veszélyt jelentenek az európaiakra a Közel-Keletről visszatérő ISIS-harcosok Eddig mintegy 350 ember tért vissza Szíriából és Irakból Németországba, akik az Iszlám Állam terrorszervezetet támogatták, közölte a német szövetségi bűnüldözői szerv (BKA). Százan közülük aktívan részt vettek a közel-keleti harcokban. Az európai országok
POLITIK 2020. 08. 14. Az amerikai főparancsnok súlyos biztonság fenyegetésről adott ki közleményt Az amerikai Frank McKenzie tábornok szerint Szíria nyugati részén ismét feltámadhat az Iszlám Állam. Az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) főparancsnoka online nyilatkozatban hívta fel erre a figyelmet.
POLITIK 2020. 07. 27. A terror-Beatles tagjai elismerték több nyugati túsz megkínzását Két brit állampolgárságú ISIS harcossá vált dzsihadista, akik az akcentusuk miatt a Beatlesnek nevezett terrorista négyes tagjai voltak, több év raboskodás után elismerték, hogy részt vettek nyugati túszok verésében, kínzásában, és elrablásában is, köztük
KÜLFÖLD 2020. 07. 20. Hazaárulással vádolnak egy iszlám terroristát Dániában, 70 éve nem volt ilyen per az országban Dániában utoljára a náci Németország kollaboránsai kerültek hazaárulás vádjával a bíróság elé a 40-es évek második felében.
KÜLFÖLD 2020. 06. 25. 300 millió ütheti a markát annak, aki előkeríti ezt az embert Átszámítva több mint 310 millió forint ütheti a markát annak az embernek, aki érdemi információval szolgál az Iszlám Állam új vezetőjéről.
KÜLFÖLD 2020. 05. 21. Az iraki különleges erők elfogták az Iszlám Állam új vezetőjét! A nemzetközi sajtó hatalmas sikerként számolt be az akcióról, de az Iszlám Állam ezzel nem szünt meg, napokon belül új vezetőt nevezhetnek ki a terrorszervezet élére.
KÜLFÖLD 2020. 05. 18. Az Iszlám Állam 7 terroristája megszökött egy szíriai börtönből! Hajtóvadászat indult az iszlamista harcosok ellen, a hírek szerint különösen veszélyes foglyok szöktek meg.
KÜLFÖLD 2020. 05. 11. Óriási készültség: 12 csőbombát találtak egy vonat utasának táskájában 27 emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják azt a kurd származású férfit, akinél összesen 23 csőbombát találtak a bajor hatóságok. A férfi beismerő vallomást tett, majd közölte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonája.