Létrehozva: 2020.09.09.

Letartóztattak egy Iszlám Állam-szimpatizánst Amerikában, bombatámadással fenyegetőzött

Az elkövető azzal védekezett, hogy csak viccelt, amikor robbantásos merényletet helyezett kilátásba egy egyetem ellen. Az ügyészség nem hitt neki.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei őrizetbe vették a texasi Richmondban Ibraheem Ahmed Al Bayati helyi lakost, aki bombatámadásos merénylettel fenyegette meg a Houstoni Egyetemet. Mint utólag kiderült, a 19 éves fiú több szálon is kötődik a magát Iszlám Államnak nevező szunnita terrorszervezethez – írja a CNN.

Al Bayati még szeptember 2-án fenyegetőzött bombatámadással. A fiatal fiú bejelentkezett a Houstoni Egyetemet egyik Zoomon tartott előadására és azt mondta: „ezek a dolgok már nem változtatnak azon a tényen, hogy az egyetem napokon belül fel fog robbanni.” Ezután többször is magasba emelte a kifeszített jobb mutatóujját, ami az Iszlám Állam egyik szimbóluma, majd elhagyta a beszélgetést. A szövetségiek kevesebb, mint 48 óra alatt lenyomozták az IP-címe alapján, majd szeptember 4-én egy rajtaütésszerű akcióban letartóztattatták az otthonában.

Az ügyészségi vádelemelés szerint Bayati több bejegyzésben is dicsőítette az Iszlám Államot a közösségi oldalain, kapcsolatban állt a terrorszervezet több tagjával, sőt, amerikai muszlimokat is megpróbált radikalizálni. Mindezek ellenére a tinifiú azzal védekezett, hogy a bombafenyegetés és az Iszlám Állam jelének többszöri felmutatása csak egy rossz vicc volt, valójában nem is gondolta komolyan a dolgot.

A Hustoni Egyetem közleménye szerint az internetes előadáson részvevő diákok nagyon megrémültek, egy részük pedig sokkos állapotba került. A felsőoktatási intézmény arról is beszámolt, hogy Al Bayati nem az egyetem hallgatója. Az internetes tanóra linkjét pedig vélhetően egy diák oszthatta meg vele jóhiszeműen.

Al Bayati terrortámadással történő fenyegetés vádjával kerül majd bíróság elé, első tárgyalását szeptember 10-én tartják Hustonban. Ha bűnösnek találják, akkor 5 és 10 év közötti szabadságvesztésre ítélhetik, amit egy szigorúan őrzött szövetségi börtönben kell majd leülnie.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek