MANI Elrajtolt a Tisza-tó körüli biciklis kört teljessé tevő út építése A hiányzó 6,5 kilométeres szakaszon, a Tisza és a Szomorka-patak felett is épül egy-egy híd a Hódút munkájának köszönhetően.
MANI 2018. 10. 01. Rangos díjat nyert Magyarország ötödik legnagyobb nyílású hídja A Hódút által kivitelezett Mosoni-Duna-híd a szépsége mellett a különleges tolási technológiának és a betartott rövid határidőnek is köszönhette a sikert.
MANI 2018. 08. 31. A Hidász Napokon adták át a szakma számos díját Az út- és hídépítés több évtizede tartó páratlan konjunktúrájának köszönhetően is jó hangulatban zajlott a konferencia.
MANI 2018. 08. 30. Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.
MANI 2018. 07. 10. Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.
MANI 2018. 07. 02. Nyár végére befejeződnek az M44-es leghosszabb szakaszának földmunkái Tiszakürt és Kondoros között már a keresztező vasúti felüljárókat építik, rövidesen pedig indul a munka a Lakitelekig tartó szakaszon is.
MANI 2018. 07. 02. Nagy érdeklődés közepette adták át a Hidász Napokon a szakma számos díját Az út- és hídépítés több évtizede páratlan konjunktúrájának köszönhetően is jó hangulatban zajlott a konferencia.
MANI 2018. 06. 01. 100 kilométernyi út újul meg Bács-Kiskunban Főleg a kifejezetten leromlott állapotú négy- és ötszámjegyű útvonalakat fejleszti a Duna Aszfalt, a Hódút, a Soltút és az Euroaszfalt.
MANI 2018. 06. 01. Ez az építmény lett az idei év hídja Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.