RETRO RÁDIÓ

100 kilométernyi út újul meg Bács-Kiskunban

100 kilométernyi út újul meg Bács-Kiskunban
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2018. 06. 01. 12:20

Fõleg a kifejezetten leromlott állapotú négy- és ötszámjegyû útvonalakat fejleszti a Duna Aszfalt, a Hódút, a Soltút és az Euroaszfalt.

Bács-Kiskunban folytatódik a Magyar Közút Nzrt. országos útfelújítási programja – tájékoztatott csütörtökön a megyei önkormányzat és az állami útfenntartó vállalat. A Magyar Közút nemrég jelentette be a fejlesztéssorozat békési, somogyinógrádibaranyaitolnai, illetve jász-nagykun-szolnokielemeit is.

 

526 kilométernyi utat korszerűsítenek uniós támogatással hazánkban

Korábbi tájékoztatások alapján Magyarország teljes területén 526 kilométernyi út az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával újul meg. Ezzel egyidőben hasonló nagyságrendű hazai finanszírozású útrestaurációra is sor kerül.

Bács-Kiskun útjain most a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. konzorciuma, illetve a Soltút Kft. és az Euroaszfalt Kft. társulása is megkezdte a munkálatokat. A megyében a felújításra kijelölt szakaszok kiválasztásánál előnyt élveztek a kifejezetten leromlott állapotú, négy és ötszámjegyű útvonalak. A TOP-ból származó uniós keretből 33 kilométert restaurálnak, a fennmaradó mintegy 70 kilométert saját keretből korszerűsíti a Magyar Közút.

Szinte mindenhol megkezdődtek már a munkálatok a megyében

Bács-Kiskunban kerül sor a hazánkban lezajló útfelújítások egytizedére, most az alábbi utakat modernizálják az uniós támogatások segítségével:

 

A megye északi, déli és középső részét is érintő fejlesztéssorozatban már áprilisban megindultak a munkálatok és átlagosan 40 százalékos elkészültségi szintnél járnak. Ez alól kivétel a Hajós mellett tervezett projekt, melyet várhatóan jövő év tavaszán kiviteleznek, mivel itt a fejlesztés egy híd korszerűsítését is magába foglalja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.