RETRO RÁDIÓ

Ez az építmény lett az idei év hídja

Ez az építmény lett az idei év hídja
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2018. 06. 01. 12:10

Az elsõként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.

A tizedik születésnapját ünneplő Megyeri-híd nyerte az Év Hídja díjat, melyet a közlekedési kultúra napján a budapesti MÜPÁ-ban vehetett át a projekt beruházója, tervezője és kezelője. A Magyar Közút által működtetett Megyeri-híd 2008-ban készült el a Céh Zrt. tervei alapján és a Hídépítő Zrt. kivitelezésében.

Ebben az öt tulajdonságban bizonyult a legjobbnak

A Hidászokért Egyesület és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata által alapított díjat először adták át, a tervek szerint minden évben egy-egy témakört ölel fel. Idén a jelöltek közé a Dunán létrejött hidak kerültek be, az idei téma apropóját az adta, hogy a folyón több meghatározó hídfejlesztés zajlik.

A pályázatból az is kiderült, a tíz idei jelöltet a Hidászokért Egyesülethez tartozó munkacsoport választotta ki. A hat Duna-hidat, illetve a négy Duna-ág-hidat a következő öt szempont szerint lehetett osztályozni a világhálón:

hídalak és erőjáték összhangja; arányosság; igényesség a részletekben; környezetbe illeszkedés; valamint a történeti jelentőség.

A Megyeri-híd az alábbi hidak közül bizonyult a legjobbnak:

  • a 2001-ben újjáépített Mária Valéria-híd,
  • az 1964-ben átadott Erzsébet-híd,
  • a Petőfi-híd (1937),
  • a Lágymányosi-híd (1996),
  • a dunaújváris Pentele-híd (2007),
  • a Halászinál 2010-ben újjáépített Mosoni-Duna-híd,
  • a Mosoni-Duna másik hídja Győrnél a 813-as úton, amit idén adott át a Hódút és a Strabag;
  • Esztergomban az Árok utcai Kis-Duna-híd (2003),
  • Ráckevén az Árpád nevét viselő Kis-Duna-híd, melyet 1949-ben építettek újjá.

  • Két könyv is íródott a győztesről

    A 2008-ban átadott Megyer-híd a budapesti M0-ás körgyűrű északi szakaszának meghatározó építménye, öt hídelemből áll.

    A Hidászokért Egyesület tájékoztatója szerint tervezését soha nem látott érdeklődés és viták kisérték: 114 fő nyilvánított véleményt, 31 tagú társadalmi zsűri foglalt állást.

    Ezek alapján hat változatból az egyik ferdekábeles megoldást választották. A Széchenyi-díjjal elismert alkotásról két könyv is íródott: „Az én hidam” és „Az M0 Északi Duna-híd acél felszerkezetének megvalósítása” című művek.

    Az Év Hídja pályázaton elsőként győztes Megyeri-híd projektjének főszereplői a MÜPÁ-ban rendezett díjátadón Mosóczi László helyettes államtitkártól; Pisch Zsuzsannától, a Hidászokért Egyesület főtitkárától;  valamint Bíró Józseftől a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozatának elnökétől vehették át. A Magyar Közút részéről Mikesz Csaba műszaki vezérigazgató helyettes, a Hídépítő részéről Magyar János műszaki igazgató, míg a Céh Zrt. részéről Hunyadi Mátyás főtervező vette át az elismerő oklevelet.

    A díjátadás mellett a győztes hídra emléktáblát is kihelyeznek.

     

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.