SHOWBIZ Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője Pénteken, december 20-án kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai a zsűri értékelése alapján, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.
SHOWBIZ 2019. 12. 08. Csak magyar tervező ruhájában állhat színpadra a műsorvezetőnő A magyar népzenei és néptánc tehetségkutató műsorvezetője minden adásban elképesztő ruhakölteményekben áll színpadra, ám azt kevesen tudják, hogy mennyi időt tölt előtte a készülődéssel.
SZTÁR 2019. 11. 15. A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké „Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.
SZTÁR 2019. 11. 07. A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké „Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.
SHOWBIZ 2019. 10. 07. Hagyományőrzés és környezettudatosság: indul a Fölszállott a páva gyerekévada Biciklizés, elektromos autók, kevesebb szemetelés, faültetés, állatvédelem és újrahasznosítás: ezek mind-mind fontosak a Fölszállott a páva indulóinak, akik fiatal koruk ellenére nagyon is tudatosak, ha környezetvédelemről van szó.
SHOWBIZ 2018. 10. 26. Rengeteg újdonsággal tér vissza a magyar tehetségkutató Novák Péter szerint nem a versengés a műsor lényege.
SHOWBIZ 2018. 10. 02. Micsoda fordulat, a tehetségkutató nyerteseire új megmérettetés vár Az előadók ezúttal is négy kategóriában mutathatják meg tudásukat.
SZTÁRDZSÚSZ 2017. 10. 27. Pénteken kezdődik a Fölszállott a páva 5. évada A Hagyomány összeköt! mottóval megrendezett műsorban idén ismét a felnőtteké a színpad.
SHOWBIZ 2016. 10. 21. Negyedszerre emelkedik magasba a Páva! Tavaly egy kisfiú, Hoksz Attila életét változtatta meg gyökeresen az MTVA népszerű műsora.
SHOWBIZ 2015. 12. 18. Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit Megszületettek a Fölszállott a páva 2015-ös évadának kategória győztesei, és arra is fény derült, ki kapta a legtöbb nézői szavazatot.