RETRO RÁDIÓ

Negyedszerre emelkedik magasba a Páva!

Negyedszerre emelkedik magasba a Páva!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 21. 19:05

Tavaly egy kisfiú, Hoksz Attila életét változtatta meg gyökeresen az MTVA népszerû mûsora.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Fölszállott a páva! című népzenei és néptánc tehetségkutató műsort, amelyben ismét a gyerekeké lesz a főszerep. Tavaly decemberben egy nehéz körülmények között élő kisfiú, Hoksz Attila lett a műsor közönségdíjasa, aki a döntőben akkor így nyilatkozott:

Kétmillió forintot és nagyon sok barátot nyertem ma este.

A kisfiú akkor a nyereményéből lakást szeretett volna vásárolni az édesanyjának és a testvéreinek, a kétmillió forint azonban erre nem volt elég. Ekkor páratlan összefogás kezdődött, Borbás Marcsi annyira meghatódott, hogy a Maradj talpon! Gasztroangyal különkiadásában nyert egymillió forintját teljes egészében jótékony célra fordította, ennek felét pedig Attilának adta. Ezután Dr. Balogh Júlia, a műsor vezető szerkesztője férjével, az idén elhunyt Csoóri Sándorral és a stáb több tagjával együtt további hatszázezer forintot adott Attila nyereményéhez.

A mesébe illő történet után egy márciusi sajtóeseményen újabb kellemes meglepetés érte Attilát:

Az OTP Bank további egymillió forinttal egészítette ki nyereményét, így a tehetséges táncos megvalósíthatta álmát és saját otthont biztosíthatott testvéreinek és édesanyjának.

Az MTVA tehetségkutatójának első két adását október 21-én és 28-án 20.30-tól láthatják a nézők a Duna Televízión, míg az élő elődöntőket november 4-én, 19.30-tól lehet majd megtekinteni. A hat és tizennégy év közti fiatalok több kategóriában mérhetik össze a tehetségüket: énekes szólisták – énekegyüttesek, hangszeres szólisták – zenekarok, táncos szólisták – táncospárok és néptáncegyüttesek.

A szórakozás garantált, így akik nívós és látványos műsorra vágynak, a Duna Televízión megtalálhatják mindezt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.