RETRO RÁDIÓ

Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit

Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2015. 12. 18. 23:49

Megszületettek a Fölszállott a páva 2015-ös évadának kategória gyõztesei, és arra is fény derült, ki kapta a legtöbb nézõi szavazatot.

A péntek esti döntőben megszületett a Fölszállott a páva gyerekkiadásának végeredménye: énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a szóló és páros táncosok mezőnyében az erdélyi Csíkmadarasból érkezett Antal Adorján, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartian Gyermekcsoport nyert.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutatójának döntőjében a közönség is szavazhatott kedvencére, ezt a díjat a dombrádi Hoksz Attila nyerte el.

A Duna Televízióban látható döntőben tizenegy versenyző állt színpadra. A fináléba a szervezők a legemlékezetesebb produkciókat is visszahívták, továbbá a Csík Zenekar is fellépett Fitos Dezső társulatával kiegészülve.

A tehetségkutató legújabb évada ismét bebizonyította, hogy a Fölszállott a páva az MTVA egyik legnépszerűbb műsora. A versenyzőknek rengetegen szorítottak a tévéképernyők előtt, és a stúdióban is. A döntőt például Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője is a helyszínen tekintette meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.