tóth gabi
A Hagyomány összeköt! mottóval megrendezett mûsorban idén ismét a felnõtteké a színpad.
Péntek este kezdetét veszi a Duna televízióban a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató 5. évada. Idén is 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek.
A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is. A műsort Novák Péter és Morvai Noémi vezeti.
Az első adásban, 20 óra 25 perctől a Duna televízióban a szarvasi, 21 órától pedig a fővárosi területi válogatón készült filmet tekinthetik meg az érdeklődők. A válogatófilm végén kiderül, kik a továbbjutók. A mai adás után a keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig november 10-én este láthatják a nézők.