HŰHA

Nem hi­szed el, mi segít az éle­té­ért küzdő ma­gyar le­gen­dá­nak

A sza­kadó eső el­le­nére hosszú per­ce­kig állva tap­solt a kö­zön­ség Szék­he­lyi Jó­zsef­nek, aki két hét­tel ez­előtti mű­tétje óta elő­ször állt újra szín­padra.
  • Szerző: Totti

A Jászai Mari-díjas színművész a Veres1 Színház előadásában, a Szép jó estét, Mr. Green! főszerepét játszotta dübörgő sikerrel. A nézők semmit sem vettek észre Székhelyi József gyengeségéből.

Fotó: Sulyok László
EZEKET OLVASTAD MÁR?

Székhelyi Józsefnek egy hete lelkifurdalása volt, mert amióta kiderült, hogy tüdődaganata van, először kellett miatta lemondani előadást. Akkor megfogadta, ilyen többet nem fordulhat elő, mert sem a színházait, sem a közönséget nem akarja cserbenhagyni. Pedig komoly gerincműtéten esett át, ami miatt még mindig gyenge. De ebből a Szép jó estét, Mr. Green! című előadás veresegyházi közönsége semmit nem vett észre. Szerencsére azt sem láthatták, hogy az előadás után, a színpad mögött egy székre rogyott a nagybeteg színész.

Ne haragudjon, az előadás után hirtelen nagyon rám tört a fáradtság

– mondta másnap a -nak Székhelyi József. „A családom féltett is, sokat beszéltünk róla, hogy nem korai-e még a visszatérés. A feleségem éppen ezért a helyszínen izgulta végig az előadást. Én mindennek ellenére nem féltem és nem bántam meg, hogy elvállaltam a felkérést. A közönség szeretete segít abban, hogy pozitívan álljak a gyógyuláshoz. Most is meghatódom, ha felidézem, hogy a szakadó esőben az emberek végignézték a darabot, és utána még sokáig nem akartak leengedni a színpadról. Ennél simogatóbb érzés egy művész számára nincs. Hálás is vagyok érte a jóistennek!”