Létrehozva: 2019.01.29.

Családi drámája miatt segített Szalai Ádám

Németországból utazott Debrecenbe. Válogatott labdarúgónk a szívén viseli Áron sorsát, miután édesanyja is megküzdött a súlyos betegséggel.

Nem csak a sportszerető közvéleményt, de az egész országot megrázta a Debreceni Labdarúgó Akadémia korábbi tehetséges labdarúgó-palántája, Vietorisz Áron súlyos betegségének híre. A 14 éves fiúnál karácsony után leukémiát diagnosztizáltak, kemoterápiás kezeléseket kap. Állandó felügyelete, és a felépüléséhez szükséges steril körülmények megteremtése a bérelt panellakásukban nagy megterhelést jelent a családnak – ebben nyújtott segítséget többek között Szalai Ádám is.

 

"Édesapja felmondott a munkahelyén, hogy a nap 24 órájában a fia mellett lehessen. Csapatunk ma Debrecenben látogatta meg Áront és családját, hogy átadja a Játékidő Alapítvány adományát, amelynek segítségével

steril szobát alakíthatnak ki otthonukban és amivel hozzájárulunk mindennapi kiadásaik fedezéséhez. Áron, kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk! Gyógyulj meg hamar!

– üzente a 31 éves labdarúgó.

 

A másfél évtizede külföldön játszó válogatott csatár szombat délután a kezdőcsapat tagjaként játszott a Hoffenheim bajnoki mérkőzésén (4-2-es győzelem Freiburgban), majd a vasárnapi szabadnapját kihasználva hazautazott, hogy aztán Budapestről Debrecenbe autózva, a testvéreivel együtt személyesen látogassa meg Áronékat. Később a közösségi oldalain szívszorító vallomást tett: ebből kiderül, hogy édesanyja korábbi betegsége miatt különösen megérintette a fiú esete.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés,

 

 

Édesanyám 1999. augusztus 11-én került be a kórházba és 2000 májusában kapta az utolsó kezelését. Azon a napon legyőzte a leukémiát. Élete legnagyobb győzelme volt. Remélem, hogy a példája Áronnak is erőt ad a gyógyuláshoz, ezért is tartottam annyira fontosnak, hogy személyesen találkozzunk

– árulta el Szalai az Instagramon.

 

Ezen a számlaszámon segíthetsz:
11993001-02325172-10000001
Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Az utalás közleményében feltüntetni: Áron

Ahol tud, személyesen segít

Szalai Ádám sok időt, energiát és pénzt áldoz arra, hogy Játékidő Alapítványával anyagilag, de törődéssel és a sportból merített pozitív energiákkal is segítse a hátrányos helyzetű családokat, beteg gyermekeket vagy akár az állatvédelmet. Társaival és önkénteseivel olyan nemes ügyeket karol fel, amelyek közel állnak a szívükhöz.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Akcióban @adaam_s_ és a #TeamJátékidő. (Szombath Máté) #jatekido #charity #help #jotekonysag #jottennijo #TeamBethesda

Játékidő Alapítvány (@jatekidoalapitvany) által megosztott bejegyzés,

 

Novemberben a Bethesda Gyermekkórház kapott tőlük 3 millió forint értékű adományt, köztük futóbabakocsikat, amelyek segítségével az orvosok, ápolók futhatnak a sokszor mozgásképtelen beteg gyermekekkel. Ezeket közös futással avatták föl Szalaiék.

 

Focigálán is pénzt gyűjtöttek

A Tündérkör Alapítvány kapta a közel 700 ezer forintos bevételét annak a debreceni jótékonysági gálának, amelyen a DVSC legendái (Dombi Tibor, Sándor Tamás és társaik), a Loki ultrái és a Kowalsky meg a Vega együttes is pályára lépett.

 

A pénz felét és 100 kg száraz élelmiszert juttatnak el Áron családjának, de a fiúnak tán mindennél többet jelenthetett a sok híresség és szurkoló megható összefogása és jókívánságai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát