Létrehozva: 2015.11.23.

Súlyos botrányt robbantott ki Eszenyi Enikő hisztérikus viselkedése

Valóságos lavinát indított el a Vígszínház igazgatónõjének hisztije, ami miatt sorra lépnek le társulatának oszlopos tagjai. A minap Szegedi Erika színmûvésznõ is úgy döntött, elhagyja a körúti teátrumot, mert képtelen elviselni Eszenyit. A kemény támadások középpontjába kerülõ igazgatónõ mély hallgatásba burkolózott a témában.

Ahogy arról a %RIPOST% már pénteken beszámolt,súlyos vádak érték Eszenyi Enikőt, aki már több mint hat éve áll a Vígszínház élén.

Az igazgatónőről akkor társulatának egyik tagja, Harkányi Endre tálalt ki, aki jogtalannak érzi, hogy főnöke a felére csökkentette gázsiját. Az idős művész annyira méltatlannak tartotta a bánásmódot, hogy döntött: elhagyja a körúti teátrumot.

A kedélyek azonban ezután sem csillapodtak, sőt! Eszenyi személye valóságos színészbotrányt robbantott ki, hiszen Harkányi után Szegedi Erika színésznő is keserűen és nem kevés indulattal a hangjában vallott Eszenyi szerinte botrányos viselkedéséről.

"Elromlott a hangulat. Hiányoltam a velem való törődést, a hozzám illő szerepeket, a megbecsülést. Szomorú volt megélni azt, ahogyan a kollégáim vergődnek a nagy múltú színház gyönyörűen felújított falai között. Annyira lélekölővé vált az egész, mint egy gyár."

- vallotta megtörten a Borsnak a csalódott színésznő, aki kollégájához hasonlóan ma már elfordítja a fejét, ha elsétál a Víg mellett.

Minderről pedig csakis Eszenyi tehet, akit a következő kemény kritikával illetett a távozó művésznő:

"Hiába remek színésznő és nagyszerű rendező, számomra elfogadhatatlan módon vezeti a színházat: túl sok feladatot akar elvégezni egyszerre, ami miatt,

ha nincs kellő önfegyelme, és elragadja a hisztériás hangulat, ok nélkül bánt meg embereket mások szeme láttára."

A Bors megpróbálta elérni Eszenyit is, hogy reagáljon az őt ért vádakra, a botrányba keveredett igazgató azonban mélyen hallgat, és úgy tűnik, hogy egy szóval sem kívánja megvédeni magát.

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”

FÜLES

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár