Létrehozva: 2017.10.02.

Sokkoló hír: HIV- fertőzött a Fradi egykori kiszemeltje

Emmanuel Eboué-nál új csapata orvosi vizsgálatán diagnosztizáltak HIV-fertõzést.

Az észak-ciprusi Türk Ocagi Limaszol klub elnöke Angliába küldte a korábbi Arsenal-játékost, aki 132-szer húzhatta magára az ágyúsok mezét.

Eboué 2006-ban a Bajnokok Ligája döntőjében, később pedig a török élvonalbeli Galatasaray csapatában is játszott. Idén nyáron pedig a fővárosi zöld-fehéreknél vett részt pár edzésen valamint próbajátékon emellett még a váci csapat edzését is meglátogatta. Végül egyik egyesület sem igazolta le.

A játékos menedzsere bizakodó, az újabb orvosi vizsgálatok után a klub hivatalos honlapján ad ki közleményt. Egyelőre arra kéri a szurkolókat, hogy kíméljék meg a rosszindulatú hozzászólásaiktól a sportolót, mert az semmiben sem támogatja őt.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Elhagyatott, kísértetjárta kastély lett a Titanicon elhunyt család egykori otthona

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról