Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.01.08.

Különleges díszítésű autót kapott Pintér Tibor párja

Az egykor sikeres modell 2009-ben, kórházi ágyában feküdve, egy szívleállás után határozta el, ha felépül, jótékonykodni fog. Ehhez kapott most segítséget.

Ács Beatrix be is tartotta fogadalmát, azóta ott segít, ahol tud és amennyire ereje bírja. Volt, hogy rászoruló családnak vitt adományt, volt, hogy beteg gyereket szállított a Nemzeti Lovas Színház meghívására.

„Egy kis autóm volt, így sokszor kölcsön kellett kérnem ismerősöktől nagyobb kocsit, hogy segíteni tudjak, mert nem fért be az adomány” – mesélte a %RIPOST%-nak Bea.

„Ekkoriban keresett meg Együd Sándor, az egyik hazai autós cég vezetője, hogy felajánlana nekem egy autót, hogy még többet tudjak jótékonykodni.  Megterveztük az egyedi matricázást és egy héttel később már meg is kaptam az új kocsit.”

Így Pintér Tibor szerelme nagyon boldog, jövő héten már útra is kel az új autóval a miskolci kórházba, beteg gyerekeknek visz ajándékokat.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria