Létrehozva: 2019.03.05.

Elképesztő titok, ezt biztosan nem tudtad Koós Jánosról

A vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Koós János mindig pozitívan gondolkozott az életrõl, örömmel mesélt tapasztalatairól, és boldogan emlékezett vissza gyermekkorára is. Diákként megbukott, szülei pedig szobafestõnek szánták, de már gyerekként sem engedett az elképzeléseibõl...

Koós János 1937-ben látta meg a napvilágot Bukarestben, ám már rögtön születése dátumánál akadtak problémák. Édesapja annyira örült annak, hogy megszületett a fia, hogy a közjegyzőhöz másfél liter pálinkával állított be, így lett november 20. helyett véletlenül 21-re anyakönyvezve. A legendás énekes mindig mosolyogva mesélte el ezt a történetet, és soha nem haragudott emiatt apjára, sőt büszkén beszélt róla amikor csak lehetett. Éppen ezért gyermekkorára is mindig jókedvűen emlékezett, az Erdélyben töltött pár év, és a miskolci diákévei mind meghatározó pillanatai voltak az életének.

Az énekes Bukarestben született, de szüleivel Erdélyben, Gyergyószárhegyen lakott.

"Édesapám Bukarestben kapott munkát, egy igen előkelő helyen, így oda kellett mennie a brigádjával együtt. Ekkor azonban már nagyon ki akartam jönni erre a világra, ezért anyukám elment Gyergyóból a román fővárosba apámhoz, hogy mellette lehessen, ha esetleg közben megérkezik a baba" - adta meg a választ Koós egy 2017-es életútinterjúban arra a kérdésre, miért Bukarestben született. Ezt követően 1941-ben Koós édesapja úgy döntött, hogy Magyarországra költöznek.

„Amikor nagyobb lettem, megkérdeztem édesapámat, hogy miért nem mentünk Budapestre? Miért pont Miskolcra költöztünk.

Apám azt mondta, hogy azért, mert szeretett volna olyan helyre költözni, ami kicsit hasonlít Erdélyhez, és a Bükk ezt megadta neki.

De ott élt a nővére is”– mondta a Sztárportré nevű műsorban Koós János.

Hosszú haja miatt kislánynak nézték

Kisgyermekként a szülei eleget tettek a kérésének, és engedték, hogy megnövessze a haját. Emiatt azonban sokszor kislánynak nézték, aminek édesapja egyáltalán nem örült, ezért egy dühös pillanatában azonnal elvitte Jánost fodrászhoz. "Apámnak sokszor mondták, hogy milyen szép kislánya van, mire egyszer bedühödött, és elvitt fodrászhoz, ahol kopaszra nyíratott. Onnantól kezdve senki nem gondolta, hogy kislány vagyok" - mesélte egy korábbi interjúban Koós.

Ha kíváncsi vagy a további érdekességekre, akkor keresd a %Ripost% napilap keddi számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival