INSIDER

Ko­moly vál­to­zá­sok jön­nek a ma­gyar kór­há­zak­ban

Szét­vá­laszt­ják a magán- és az ál­lami egész­ség­ügyet - je­len­tette be Kás­ler Mik­lós, az em­beri erő­for­rá­sok mi­nisz­tere. Van is miért: tel­je­sen össze­ke­ve­red­tek a dol­gok, a be­teg­nek gyak­ran fo­galma sincs, miért kell fi­zetni és miért nem...
  • Szerző: Ripost

"A szülész-nőgyógyász alkalmanként 10 ezer forintért fogadott minket a magánrendelésén, amikor az első gyermekünket vártuk" – meséli Terézia, egy budapesti olvasónk.

EZEKET OLVASTAD MÁR?
A vizsgálatokra aztán beutalt az állami kórházba, ahol szintén volt saját rendelése, csak az tb-s, állami. Ott végezték el az összes szükséges laborvizsgálatot, aztán a leletekkel szintén a lakásrendelőjébe kellett menni, minden alkalommal újabb 10 ezerért.

"Az állami kórház gépeit, nővéreit, leleteit használta, tulajdonképpen saját zsebre. Aztán a szülésre már az állami rendelésén került sor, de azt mondta, hogy ha hozzá járunk magánrendelésre, csak akkor tud minket fogadni az „állami” szülésen is, és majd elintézi, hogy hozzá kerüljünk. Persze aztán zsebbe ment a hálapénz…" - tette hozzá.

Magánbiznisz települ rá az állami kórházakra

Ez a példa jól mutatja, hogyan fonódik össze az állami és a magánegészségügy, sok helyen "feketézést", az állami intézményekre rátelepülő féllegális magánbizniszt hozva. Mert lehet, hogy a doki ad számlát a magánrendelésén, de az egész mégsem tiszta: a tb-ből fizetett kórház gépei, eszközei segítségével magánhasznot termel, miközben foglalja a kórházban a helyet a "nem fizetős" betegek elől a laborban, ultrahangon. A szülés utáni hálapénz meg már nem is a szürke-, hanem a feketegazdaság, ha az állami kórházban megy a szülés, nem pedig egy magánklinikán, számlára.

Összejátszik a két nőgyógyász, élősködve az állami laboron

Rengeteg a példa ezekre a zűrzavaros viszonyokra. "Az sztk-s nőgyógyász az egyik pesti kórházban ajánlott egy magán nőgyógyászt, akivel együttműködik."

A lényeg az, hogy a magánorvosnak alig van saját eszköze, de a társa segítségével „ügyeskedve” az állami labort használják saját zsebre

– meséli K. Judit a -nak. "Amikor laborvizsgálatokra volt szükség, akkora magánorvos megvizsgált és megírta a papírt, az állami viszont nem vizsgált meg, csak írt egy kamu papírt, majd kért egy laborvizsgálatot. Amikor megvolt a laborvizsgálat eredménye, az állami orvos adott egy másolatot az eredményről, amit elvihettem a magánrendelésre."

Sok orvos kapcsolatok révén dolgozik: magánrendelésről utal államilag finanszírozott vizsgálatokra, akár más kórházakba is, mint ahol a saját munkahelye volt, szívességi alapon, de van olyan is, hogy osztoznak az így befolyt összegen.

Eközben a címlapon

Az állami kórházban beelőz a magánbeteg

De van ennél durvább példa is az állami rendszeren "élősködő" orvosokra!

"Ismerek olyan fül-orr-gégészt, aki az interneten hirdeti a magánpraxisát, a mobilszámával együtt."

Ám ha éppen a kórházban rendel, lelkiismeret-furdalás nélkül oda is behívja a fizetős betegeket, akik így a rendelési időre érkezett, nem fizető várakozó betegek elé kerülnek, akik lehet, hogy már be sem jutnak a magánbetegek miatt

- meséli a -nak egy fővárosi kórházban dolgozó, neve elhallgatását kérő jogász. "Pénzért elvállal bárkit, volt olyan, hogy egy megfázásos, köhögős beteget is behívott, csak mert fizetett. A megfázást nem is a szakorvosnak kéne kezelnie. Több beteg pedig, akiknek komolyabb problémájuk volt, nem jutott be rendelési időben" – tette hozzá.

Az igazgatók behunyják a szemüket

A betegek többsége nincs tisztában a jogaival, és folyosói pletykák alapján tájékozódik. Sokan még akkor is adnák a hálapénzt, amikor nincs rá szükség. Azt, hogy a rendszer így működik, mindenki tudja, az igazgatók is behunyják a szemüket – teszi hozzá a kórházban dolgozó jogász. Sokszor, ha nagy a baj, a rosszabbul felszerelt lakásrendelőből az államiba utalják be a beteget, majd az utókezelésre, kontrollra ismét a jól fizető magánba…

A legdurvább: zsarolás műtét előtt

Sajnos olyan is előfordul, hogy a beteget tulajdonképpen megzsarolják: amikor az állami orvos "finoman" jelzi, hogy nagyon hosszú a várólista az ingyenes állami műtétre, de ha járna az ő fizetős magánrendelésére a beteg, akkor talán "el tudná intézni", hogy hamarabb sor kerüljön a műtétre az állami kórházban.

Ugyanez a zsarolósdi sokszor a háziorvosoknál, gyerekorvosoknál, szakrendelőknél is működik: a -nak panaszkodott egy anyuka, akinek a lázas gyerekét csak azután vizsgálta meg az orvos, miután beleegyezett, hogy legközelebb a magánrendelésére mennek...

Egy másik budapesti anyuka, Katalin elmesélte: másodikos kisfiát már nem akarta az iskolában tanítani a logopédus, de felajánlotta, hogy magánpraxisában szívesen foglalkozik vele… Jó tudni: súlyos orvosetikai vétséget követ el az a doktor, aki állami rendelésről a magánpraxisába irányítja a beteget.

A cél, hogy legyen tiszta a helyzet

Úgy tűnik, a kormány most rendet tesz a zűrzavaros kórházi viszonyok között.

Kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat

– mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek, hozzátéve: ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani. Azt is hangsúlyozta: nincs arról szó, hogy a magánszektort vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem, hanem az a cél, hogy legyenek teljesen világos jogi, működési és finanszírozási viszonyok.