Létrehozva: 2019.04.30.

Elképesztő történet: Jolly százmilliókra perelné a világsztárt

Ha igaz, amit Jolly állít, a latin világsztárnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen vagyonokat kereshetett a 2018-ban megjelent slágerével.

Nem sokat kellett várni egy újabb plágiumbotrányra. A magyar mulatós, Jolly azt állítja: Enrique Iglesias felhasználta a 2017-ben bemutatott Bűbáj és csáberő című slágerét az I Don't Dance című dalában. Jolly azt mondja, nem sértődött meg, sőt büszke, hogy a világ egyik legismertebb latin sztárja tőle csent ritmusokat. Perelni is csak akkor fog, ha Enriue nem írja be őt szerzőtársként a világslágerhez.

„Tulajdonképpen megtiszteltetés, hogy az egyik nagy kedvencem az én dalomat találta alkalmasnak arra, hogy felhasználja az ötven-hatvan százalékát. Erre a fiam hívta fel a figyelmemet, aki miközben mutatta nekem Enrique slágerét és ráénekelte a Bűbáj és csáberő dalomat. Nos, az egyezés biztosan nem a véletlen műve, így mindkét slágert elküldtük egy nemzetközileg is elismert szakmai szervezet szakértőihez, akik jelenleg is vizsgálják a hasonlóságot.

Az ügyvédem már csak az eredményre vár és annak birtokában keresi majd meg a világsztár menedzsmentjét

– mondta a %RIPOST% napilap keddi számában az énekes, aki azt is elárulta, mit szeretne elérni.

Íme Jolly dala:

... és Enrique slágere:

Vajon ebből mi lesz?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle