Létrehozva: 2018.12.31.

Így változik az életünk 2019. január 1-jétől

Több kellemes meglepetést is tartogat az új esztendõ: csökken a tartós tej adója, nõnek a nyugdíjak és a családi adókedvezmény, sõt a minimálbér is, több pénzt kapnak azok a szülõk, akik tartósan beteg gyermeküket gondozzák. A Ripost összegyûjtötte, hogyan változik az életünk január elsejétõl.

Nő a minimálbér

Vasárnap megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről. A munkaadók és munkavállalók képviselői arról egyeztek meg a kormánnyal, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8–8 százalékos emelés lesz.

Így jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz. A 2010-es összeghez képest, a minimálbér mára megduplázódott.

A minimálbér összegétől függ egyebek mellett a táppénz és a GYED maximuma, sőt a nevelőszülők díjazása is.

 

Csökken a tej adója

Holnaptól olcsóbb lesz a tej: 18%-ról 5% százalékra csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója. Korábban már mérsékelték a sertés tőkehús és belsőség, a tojás és a hal forgalmi adóját, ebbe a sorba illeszkedik a tej, mint alapvető élelmiszer. Ráadásul a boltban kapható ESL-tejek mindegyike, az UHT-tejek 85%-a hazai előállítású.

 

Nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye

A kormány már eddig is számos eszközzel ösztönözte a gyermekvállalást: ilyen például a családi adókedvezmény, a csok, a diákhitel elengedése vagy a gyed extra. A családi adókedvezményt a családok 95 százaléka veszi igénybe, így örömteli hír, hogy 2019-ben a jelenlegi 17 500 forintról gyermekenként 20 ezer forintra nő a kétgyermekes családok által igénybe vehető adókedvezmény összege, ami így maximum 40 ezer forintot jelent.

 

Pénzt adnak a konvektorcserére

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja. A pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat. Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni, egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető, az alprogram a cseréhez kapcsolódó beszerelést is támogatja.

 

Bevezetik az otthongondozási díjat

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők. A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

 

Nő az ápolási díj

Január 1-jétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen 30 százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege.

 

Nő az alanyi adómentesség határa

 

Jó hír a kisvállalkozóknak: az alanyi adómentesség határa évi 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy évi 12 millió forintos bevételig maradhat alanyi adómentes például a fodrász, a villanyszerelő vagy a könyvfordító, ha saját vállalkozásában dolgozik. Különösen jó hír, hogy az is választhatja az alanyi mentességet, akinek az árbevétele 2018-ban 12 millió forint alatt maradt, vagy aki 2017-ben átlépte ugyan a mentességi határt, de még nem telt el 2 év azóta, hogy elveszítette az adómentességet.

 

EHO helyett jön a SZOCHO

Jövőre megszűnik az egészségügyi hozzájárulás (EHO), és az eddig ennek alapjául szolgáló jövedelmek után szociális hozzájárulási adót (SZOCHO) kell majd fizetni. Összevonják a szociális hozzájárulási adót és az egészségügyi hozzájárulást. A SZOCHO mértéke az adóalap 19,5%-a marad.

 

Új adókedvezmények

Többféle új adókedvezmény lesz jövőre, így például a megváltozott munkaképességű munkavállalók után és a közfoglalkoztatottak után is igénybe vehető kedvezmény. Bevezetik továbbá a munkaerőpiacra lépők után járó adókedvezményt, vagyis az a munkaadó, aki munkanélkülit, közfoglalkoztatottat alkalmaz, jobban jár.

 

Beépül a baleseti adó a biztosítási díjba

Az egyszerűsítés jegyében öt adófajta megszűnik, a baleseti adót beépítik a kötelező biztosítás díjába.

 

Többet kereshetnek a nyugdíjasok

 

Annak érdekében, hogy szívesebben vállaljanak munkát a nyugdíjasok, a saját jogú nyugdíjasnak minősülő munkavállalók kikerülnek a biztosítottak köréből. Ez azt jelenti, hogy tőlük kizárólag a 15% személyi jövedelemadót vonják le, nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítást nem kell fizetniük. A szabályozás csak a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonyban foglalkoztatott nyugdíjas munkavállalókra vonatkozik. Ezzel január 1-től körülbelül 14 százalékkal nő a nyugdíjas munkavállalók nettó jövedelme, ennyivel többet kapnak kézhez.

A munkaadó is jól jár, ha nyugdíjast foglalkoztat: neki sem kell megfizetnie a 19,5% szociális hozzájárulási adót és a 1,5 % szakképzési hozzájárulást a nyugdíjas után.

 

Emelkednek a nyugdíjak

 

Február elején már az emelt nyugdíjakat kézbesítik: 2,7 százalékkal nő az öregségi és az özvegyi nyugdíj, de az emelés vonatkozik a korhatár előtti, illetve a rokkantsági ellátásra, a baleseti járadékra és más juttatásokra, ezeket 26 pontban sorolja fel a kormányrendelet. Ugyanígy változik az időskorúak járadéka. Így például az, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és a saját, valamint a vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 85%-át, havi 25 630 forintot kaphat ilyen címen.

 

Marad a kedvezményes lakásáfa

2023. december 31-ig maradhat a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa azon ingatlanok esetében, amelyek 2018 november 1-ig megkapták az építési engedélyt. Ez azt jelenti, hogy - függetlenül a készültségi foktól - 2023-ig fejezhetik be kedvezményesen a megkezdett építkezést.

 

Sokkal több pénz jut terhességi táppénzre, csed-re, gyed-re

Soha annyi pénzt még nem szántak Magyarországon családtámogatásra, mint amennyi a jövő évi költségvetésben szerepel. A munkaalapú családtámogatásokra (csed, gyed, terhességi táppénz) egyre többet, jövőre 265 milliárd forintot fordít a kormány, s ez 14 százalékkal több, mint a 2018-as. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több gyermekes szülőnek van munkája, másrészt annak, hogy a béremelésekkel párhuzamosan ezen ellátások összege is folyamatosan nő. A gyed plafonja össze van kötve a minimálbérrel, így amikor az utóbbit emelik, akkor automatikusan emelkedhet a gyed is.

 

 

Nemcsak a juttatások változnak

Műszíves újraélesztő az utcán

Januártól a mentők a Semmelweis Egyetem kardiológusait is riaszthatják, akik egy új ECMO-készülék, egyfajta speciális műszív használatával a helyszínen segítenek a heveny szívelégtelenségben szenvedő betegeken, valamint azokon, akiket úgynevezett hirtelen halál ért. Az ECMO (testen kívüli membrán-oxigenizátor) szállításához a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája mentőautót kapott, amely szükség esetén más kórházakba is kiszállhat.

Véget vetnek a használt autók manipulálásának


Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform (JSZP), a rendszerben - a tesztüzem után - ingyen lekérdezhetők lesznek a gépjárművek adatai.  A belügyminisztérium egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Rendszám alapján lekérdezhetők lesznek az autók műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti "előélete", az eredetiségvizsgálaton készült fényképek. A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül.

Új 500 forintossal fizethetünk februártól Február 1-től lehet fizetni az új 500 forintos címlettel. A most használatos 500 forintos bankjegyeket 2019. október 31-ig használhatjuk.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

mandiner.hu

Orbán Viktor is reagált arra, hogy karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti és migrációellenes konferencia megtartását

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Ennél jobb muníciót nem is kaphatott volna most a magyar kormány a Brüsszeltől

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is