Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.01.

Hat afgán férfi erőszakolta meg a 15 éves lányt Münchenben

Öt feltételezett erõszakolót már elfogtak, a hatodikat még keresik. Egyelõre mindannyiukat egymástól elszigetelten tartják fogva, hogy ne tudjanak egymással beszélni.

Egy nehéz sorsú, állami intézményben élő 15 éves müncheni lány
megismerkedett egy körülbelül 20 éves afgán fiatalemberrel.
Szerelmesek lettek egymásba, de a fiú többet is szeretett volna, mint kézen fogva andalogni. Ezért veréssel szexre kényszerítette a lányt.

Ráadásul több, szintén afgán bevándorló barátjának is felajánlotta a “szabad prédát”.

A nyomozás szerint a nemi aktusok két különböző müncheni apartmanban történtek meg, különböző napokon. Florian Weinzierl főügyész szerint öt gyanúsítottat már letartóztattak, de még keresnek egy hatodikat is.

A főkolompos elismerte ugyan a szexet, de azt állította, hogy az közös megegyezéssel történt, tehát szerinte nem volt nemi erőszak. Egyelőre mindannyiukat egymástól elszigetelten tartják fogva, hogy ne tudjanak egymással beszélni.

Forrás: Abendzeitung

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány