RETRO RÁDIÓ

Óriási a készültség az M6-oson: roncsok amíg ellátni Budapest felé, tömegkarambolnál mentenek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 21. 14:18

Több baleset is történt, sokan megsérültek, hárman súlyosan.

A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, hogy három helyszínen történt baleset az M6-os autópálya 175-ös és 176-os kilométere között, Szebény térségében, a Budapest felé vezető irányban. Tömegkaramboltok történtek, az első helyszínen legalább öt, a másodiknál négy, a harmadiknál szintén négy kocsi ütközött. Tűzoltók, mentők és a katasztrófavédelem is a helyszínre sietett.

M6
Rommá törtek az autók /Fotó: bama.hu

A bama.hu azt írja, az autópályán le volt fagyva az út, így könnyen lehet, hogy ez okozta a baleseteket. A portál úgy tudja, mentőhelikoptert is riasztottak, és legalább 15 autó összetört. A balesetben személyautók mellett egy kamion is érintett.

A legfrissebb hírek szerint a sérültek közt van gerincsérült is, valakit újra is kellett éleszteni. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint összesen hat személyt szállítottak kórházba, közülük 3 könnyebben, a másik 3 súlyosan sérült. A helyszínelés még tart, azonban a tereléseknek köszönhetően már megindulhatott a forgalom egy-egy forgalmi sávon Budapest és Pécs irányába is. A bama.hu oldalán videót is megnézhetsz a súlyos balesetről.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.