tóth gabi
A republikánus politikus sokkal nagyobb győzelmet aratott, mint amire az elemzők számítottak. Donald Trump új aranykort ígért Amerikának.
Orbán Viktor a nyugati politikában semmihez sem fogható visszatérésnek nevezte Donald Trump győzelmét, aki négy év elteltével ismét visszatérhet a Fehér Házba. A republikánus politikus már hivatalosan is megnyerte a választást, a beiktatására azonban 2025 január 20-ig várni kell.
A magyar miniszterelnök egy videóban arról beszélt, hogy Donald Trump elsöprő győzelme sokaknak adhat reményt, akik a kitartó munkában hisznek.
Börtönnel fenyegették, elvették a vagyonát, meg akarták ölni, szembefordult vele az egész médiavilág Amerikában és mégis győzött...
- emlékeztette követőit a kormányfő, aki hozzátette, hogy nagy tervei vannak a jövő évre nézve Donald Trumppal.
És ahogy Orbán Viktor is mondta, Donald Trumpnak számtalan kihívást kellett legyőznie ahhoz, hogy ma győztesként ünnepeljék. A kampány során háromszor próbáltak meg vele végezni, a Soros-dinasztia a rács mögé akarta juttatni, de még a vagyonától is megfosztották, hátha akkor nem lesz kedve elnökjelöltként indulni. De a Demokrata Párt Hollywoodot is bevetette. Alig volt olyan amerikai szupersztár, aki ne a Kamala Harrisre való voksolásra buzdította volna az embereket.
Donald Trump az egyenlőtlen harc ellenére sokkal nagyobb győzelmet aratott, mint amire a többség számított.
A legtöbb elemző fej-fej melletti küzdelemről beszélt, attól volt hangos a sajtó, hogy a történelem legszorosabb amerikai elnökválasztása jöhet. Ehhez képest a republikánusok jelöltje már itthoni idő szerint reggel átlépte a 270 elektori szavazatot, ami az elnökválasztás megnyeréséhez szükséges.
Győzelmi beszédében Donald Trump megköszönte mindenkinek, aki támogatta, és azt ígérte, hogy ismét elhozza Amerika számára az aranykort:
Minden egyes nap, minden egyes lélegzetemmel harcolni fogok önökért. Addig nem nyugszom, amíg meg nem kapjuk azt az erős, biztonságos és virágzó Amerikát, amelyet gyermekeink megérdemelnek, és amelyet önök is megérdemelnek. Egy új aranykor kezdődik.
És a számok valóban azt mutatják, hogy minden akadály elhárult az elől, hogy Donald Trump megvalósíthassa a politikai célkitűzéseit.
Ugyanis a képviselőházban és a szenátusban is kényelmes többsége lehet Donald Trumpnak.
Az AP hírügynökség adatai szerint a képviselőházban 190 republikánus mellett 166 demokrata politikus szerzett helyet, a szenátusba pedig 51 politikusuk ülhet be, demokrata eddig csak 42 mandátumot szerzett. Donald Trump pedig azt jósolta, hogy mire minden szavazat megszámlálásával végeznek, addigra 310-nél is több elektori szavazata lesz, ami bőven elég az elnökké válásához.
Donald Trump győzelmi beszéde magyarul itt nézhető vissza: