Létrehozva: 2018.09.13.

Hihetetlen, mi vár a soroksári futónő gyilkosára

Hatalmas összeget emésztett fel a soroksári gyilkosság nyomozása, a több száz milliós bûnügyi költség az elkövetõt terheli...

A 2013-ban meggyilkolt Gyurik Krisztina szüleinek hatalmas megnyugvás, hogy a rendőrség minden bizonnyal megtalálta egy szem gyermekük gyilkosát. Erről a szülők jogi képviselője, dr. Surdy Miklós beszélt a Borsnak. A jogász egyben úgy vélekedett: a bizonyítékok sokasága miatt a rendőrség már az idén lezárhatja a nyomozást.

A 2015. szeptemberében induló nyomozás lottóötössel felérő va­gyont emésztett fel. A múlt szombati sajtótájékoztatón el­hangzott: összesen 330 ezer embert vontak valamilyen ellenőrzés alá.

Voltak, akiket nyilván­tartás alapján, másokat alibiztetéssel vagy híváslistákat, telefonforgalmat ellenőriztek. Összesen 391 tanút hallgattak ki az ügyben, s voltak olyanok is, akik poligráfos vizsgálaton estek át. Mindezek mellett a szakértői munka zömét a genetikai szakterület végezte, összesen 1897 DNS-mintát vizsgáltak, aminek a költsége több mint 368 millió forintba került. Ehhez hozzájön még a nyomozás többi költsége, ami összesen a félmilliárd forintot is meghaladhatja. Az elítéltek a mindenkori minimálbér egyharmadát kapják fizetségül a börtönben végzett munkájukért. R. Szilveszter gyertyacsomagolóként dol­gozik, havonta 30 590 forintot kereshet. Egy rövid számítás után kiderül: legfeljebb 1362 év alatt tudná kifizetni a félmilliárdos bűn­ügyi költséget.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence