ÉLETMÓDI

Elárulták a magánnyomozók: ez a biztos jele a megcsalásnak

A szakértők szerint ez az, amire fontos odafigyelni.
  • Szerző: Ripost

Hacsak nem vagy kimondottan féltékenykedő alkat, akkor valószínű, hogy a megérzésed megalapozott... Azt súgja valami, hogy párod hűtlen? Ez gyakran jogos aggodalom, mert érzékeink sokszor úgy rakják össze az apró jeleket, hogy még csak nem is tudatosul bennünk. Egyszerűen csak érezzük, hogy valami nem stimmel.

Persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy azonnal csomagolnod kell! És tudjuk azt is, hogy a megérzések néha csalókák. Éppen ezért hasznos, ha tisztában vagy vele, mik is a magánnyomozók szerint azok a jelek, amik valóban árulkodók.

1. Megváltoztatja a külsejét

Ha párod korábban nem nagyon törődött a megjelenésével, most viszont elkezdett szokatlanul sokat szépítkezni, új ruhákat vesz és új frizurát készíttet, akkor az a szakértők szerint árulkodó üzenet. Szerintünk persze lehet, hogy csak neked akar tetszeni, esetleg rájött, hogy ideje egy kis megújulásnak. De az ördög nem alszik a hozzáértők véleménye alapján.

2. Az a bizonyos telefon

Igen, a szakértők egyértelmű jelként kezelik, ha a telefon mindig párunk keze ügyében van, alig tesz egy lépést is nélküle, figyel rá, hogy ne hagyja elöl, netán még a jelszavát is megváltoztatta... Ez már önmagában bőven elegendő arra, hogy okkal figyelj oda rá. Hát még az, ha gyanús időpontokban pittyeg, félrevonul a kedvesed egy-egy hívás elintézése közben és korábban ismeretlen számokról érkeznek üzenetek.

Folytatjuk tovább, LAPOZZ!


3. Alig van otthon

Eddig viszonylag normális volt az időbeosztása, mostanában viszont korán elindul otthonról, későn ér haza, rengeteg a túlóra, akár még gyakori üzleti utak is beépülnek az életetekbe? Lehet, hogy az új munkahely tehet róla. Az is lehet, hogy új főnöke változtatott a szokásokon. De sajnos simán benne van a pakliban, hogy egy harmadikhoz siet éppen...

4. Gyanús kiadások

Ha a közös bankszámlán jelennek meg furcsa tételek, vagy ha a közösbe adott pénz mennyisége csappan meg hirtelen, akkor is érdemes résen lenni. Hát még ha olyan blokkokra bukkansz, amik kilógnak a sorból. Például ékszer vásárlásáról, pedig te magad már idejét sem tudod, mikor kaptál ajándékba ilyesmit. Sajnos ezek tényleg elég aggasztó jelek.

5. Kevesebb szex

Most fáradt, tegnap a munka miatt volt stresszes, két napja fájt a feje, azelőtt pedig nem is egyszerre feküdt le veled aludni, mert még munkája volt... Mindenkivel előfordul, hogy csökken a libidója, de tartósan és más jelekkel együtt már sajnos tényleg lehet ez furcsa.

Összességében persze érdemes és fontos azt tisztán látni: egyik pont sem válóok önmagában! Sőt még ha többet vélsz egyszerre felfedezni, akkor sem feltétlenül kell pánikba esned. De ha rosszak a megérzéseid, ha a felsoroltak közül többnél is a helyzetedre ismersz, akkor talán tényleg okod lehet a gyanakvásra. És a legjobb, amit tehetsz ilyenkor az nem más, mint egy alapos és őszinte beszélgetés!